A titkos metró nyomában
2006. március 12. 17:00
A moszkvaiak joggal lehetnek büszkék a városukat behálózó, több mint 270 kilométer hosszúságú metrójukra. Arról azonban viszonylag kevesen tudnak, hogy az orosz fővárosban egy közel hasonló hosszúságú titkos metró is létezik - számolt be róla a HVG.
Valószínűleg napjainkban is épül a Moszkva alatti titkos metró, amellyel a Kreml éppen aktuális ura és szűkebb környezete percek alatt elhagyhatja az atomtámadás vagy más veszély fenyegette orosz fővárost. Az immár állítólag közel 150 kilométeres hálózat léte a Szovjetunió 1991-es széthullásáig a legszigorúbb államtitkok közé tartozott, s az orosz illetékesek a mai napig nem ismerték el hivatalosan, hogy valóban megépültek a titkos járatok.
A nyomvonalakról, a járatok üzembe helyezésének évéről, illetve a szerelvényekről csak szórványos értesülések vannak. Az egyik fő forrás Jurij Zajcev, aki annak nyomán szentelt éveket a kutatásnak, hogy nagyapja elmesélte neki, fiatalabb korában maga is dolgozott a titkos építkezésen. A kutatásnak új lendületet adott, amikor Alekszandr Muzikantszkij, Moszkva egyik belső kerületének egykori vezetője egy lapnyilatkozatában maga is beszélt a kormányzati metróról. `A Kremlt és a parancsnoki pontokat összekötő föld alatti járatok negyven évig épültek, és fenntartásuk hatalmas összeget emésztett fel` - idézte Muzikantszkijt a Komszomolszkaja Pravda.
Ekkor már javában kutattak a magukat `diggereknek` (ásóknak) nevező fiatalok, akik a moszkvai csatornarendszeren, illetve szemmel láthatóan sehova sem vezető lejárókon keresztül igyekeztek behatolni a föld alatti járatokba. A diggerek még inkább fellelkesültek, amikor a kilencvenes évek közepén nyilvánosságra került az az elnöki rendelet, amely a titkosszolgálattól az elnöki adminisztráció kezébe helyezte a nem részletezett különleges föld alatti objektumok építését. Ugyanez a határozat egyszerű bunkerekre és raktárakra is vonatkozik, ám a kutatókat változatlanul csak a közlekedésre alkalmas járatok érdekelték.
Tovább a teljes cikkhez a HVG oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap
- Sárkányokkal és egy kegyetlen grófnővel is találkozhatnak a Báthori István Múzeum látogatói tegnap
- Több tízezer haiti esett áldozatul a petrezselyem-mészárlásnak tegnap
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit tegnap
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait 2024.10.01.