Olimpia a polgárháború évében
2008. május 14. 14:00
1936-ban Németországban olimpiát rendeztek, és Spanyolországban kirobbant a második világháborút is előkészítő polgárháború.
Korábban
Hitler tovább terjeszkedett: a német hadsereg március hetedikén bevonult a Rajna-vidékre, megsértve a versailles-i békét és a locarnoi egyezményt. Nem voltak következmények. Ugyanígy nem kísérte nemzetközi tiltakozás az év szeptemberében meghirdetett négy éves fegyverkezési programot, mely vaj helyett ágyúkat gyártott.
Augusztus elsején nyitották meg Berlinben a XI. nyári olimpiai játékokat, melyet a német vezetés az "új Németország" bemutatására használt fel. A sporteseményen 49 ország 4066 sportolója és 150000 vendég vett részt.
Olaszország májusban ünnepélyesen jelentette be Etiópia bekebelezését, III. Viktor Emmánuel pedig felvette az Etiópia császára címet. Ezzel párhuzamosan léptek Németország felé is: november elsején került sor a Berlin-Róma tengely aláírására. Ezután november 18-án hivatalos spanyol kormánynak ismerték el Franco kormányát.
Megrendezték az első moszkvai kirakatpert, melynek során a tizenhatokat állították bíróság elé (Zinovjev, Kamenyev). Decemberben hirdették ki a sztálini alkotmányt (mely később több kommunista ország, köztük Magyarország alkotmányának mintája lett).
V. György halála után januárban új uralkodót koronáztak Angliában VIII. Edvárd néven. Ő azonban házassága miatt decemberben inkább lemondott a trónról, és azt öccsére, VI. Györgyre hagyta.
Magyarországon az év elején törvényt hoztak a borravalórendszer eltörléséről.
Augusztusban Horthy Berchtesgadenbe utazott és Hitlerrel Jugoszláviáról és Csehszlovákiáról tárgyalt, illetve a kormányzó Magyarország fegyverkezésének gyorsítását is felvetette. Szeptember másodikán Horthy már Darányi Kálmán minisztert bízta meg a miniszterelnöki teendők ellátásával Gömbös betegségének súlyosbodása miatt. Gömbös Gyula október hatodikán halt meg müncheni gyógykezelése során.
A tengely felé való közeledést jelezte, hogy Budapesten teret neveztek el az olasz diktátorról: Mussolini nevét az Oktogon kapta meg.
1936-ban született Stephen Ambrose amerikai történész, Ismail Kadare albán író, Mario Vargas Llosa perui író, Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Marik Miklós csillagász, Andrew Grove (Gróf András) az INTEL társalapítója, Jim Henson amerikia bábos és filmkészítő, Hofi Géza humorista, Alan Alda, Burt Reynolds, Albert Finney, Dennis Hopper színészek, Roy Orbison amerikai énekes, Zubin Mehta indiai karmester. Ebben az évben hunyt el Rudyard Kipling angol író, Ivan Pavlov orosz pszichológus, Bárány Róbert fizikus, Maxim Gorkij orosz író, Louis Blériot francia pilóta, Federico García Lorca, spanyol író, Luigi Pirandello olasz drámaíró, Kosztolányi Dezső, író, José Antonio Primo de Rivera spanyol politikus, a Falange alapítója.
Szeretne többet tudni?
Böngésszen az 1936-os év további eseményei között!
A 100 év - 100 kép filmsorozat többi epizódja megtekinthető az alábbi weboldalon: http://www.tv-history.tv
Kölcsönözze ki a sorozat többi részét és nézze meg közel DVD minőségben a T-Online Tékában!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap