Megtalálták a nyugati világ legrégibb térképét
2005. november 25. 13:05
A cseréptöredéket már két éve megtalálták, de feliratait csak mostanra értelmezték a szakemberek. A nyugati világ legrégebbi térképe egy hete az interneten is látható.
Korábban
Kis fekete cserépdarabka, vésett betűkkel és cikk-cakkokkal; nem nagyobb egy postai bélyegnél. 2003. augusztus 21-én került elő a föld mélyéből a dél-itáliai Soletóban egy ásatás során. Nevét felfedezése helyéről kapta: a világsajtó - így a Telegraph honlapja is - csak Soletói-térképként emlegeti. A területen dolgozó régészcsoport és belga vezetője, a Montpellier Egyetem tanára, Thierry van Compernolle hosszú ideig titokban tartották még a lelet létezését is. A szöveg értelmezése azóta is folyt. A cserépdarab felületén látható betűk és más jelzések egy része kétségtelenül görög nyelvű. Néhány vonal tartalma és több betű eredete azonban kérdéses volt - egészen a múlt hétig.
Azóta nyilvánosságra került: a nyugati civilizáció legrégebben keletkezett térkép-töredékéről van szó, amely kb. i.e. 500-ra datálható. A klasszikus antikvitás időszakának első térképeit tehát már a rómaiak előtt megalkották.
A most nyilvánosságra hozott eredmények szerint a kőbe vésett térkép a dél-olaszországi Apuliát, a "csizma sarkát" ábrázolja. Az illusztrálás módja gyakorlatilag megfelel a napjainkban alkalmazott technikáknak: ponttal jelölték az adott település helyét, így azok egymáshoz viszonyított elhelyezkedését, valamint a területet határoló vizeket. A cikk-cakk jelzések a Jón-tengert és az Adriát ábrázolják, míg "nyugaton" a Taras szó olvasható görögül, ami a mai Tarantoi-öbölre utal. A tizenhárom városnévből tizenegynek a megfejtése időbe telt. Ma már tudjuk, hogy egy helyi illír törzs, a messzápok nyelvén íródtak, s olyan, ma is létező helyneveket rejtenek, mint Otranto, Soleto, Ugento, vagy Leuca (ma: Santa Mariad i Leuca).
Az eddig ismert legrégebbi térképek többsége, amelyek a nyugati világot jelenítik meg, a Krisztus születése utáni periódusból származnak és római alkotások. Tudósok most azt állítják, hogy a Soletói-térkép létezése nem csupán az ókori térképészet eredetéről vallott elméletek felülvizsgálatát követeli meg, de a régió történelmének átgondolását is. Megváltozhat az eddigi álláspont például a messzápok és a velük szomszédos görögség kapcsolatára vonatkozóan. A cserép messzáp feliratai ugyanis az illír egy változatának tűnnek, ebből pedig - a nyelvi rokonságon túlmutatva - akár arra is következtethetünk, hogy a helyi törzs lakói eredetileg Görögországból érkeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Különös játékokkal múlatták az időt az azték őslakosok
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- II. Lajos felesége, Habsburg Mária férje halála után soha többé nem ment férjhez 16:09
- Számos összefüggő hiba okozta az Apollo-1 legénységének tragédiáját 14:20
- Fegyverekkel eltemetett női leletet azonosítottak a szegedi egyetem kutatói 12:20
- 10 érdekesség a bálnavadászatról 09:57
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon 08:20
- Forradalmárokból és bűnözőkből sem volt hiány Ausztrália gyarmatosítói között tegnap
- Változatos szerepeiben tündökölt eleganciájával Mensáros László tegnap
- A karlócai békével kezdődött az Oszmán Birodalom hanyatlása tegnap