Elhunyt H. Balázs Éva történész

1916-ban családjával együtt menekülni kényszerült szülőföldjéről, s Budapestre került az anyai nagyszülőkhöz. Itt a Szilágyi Erzsébet leánygimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemre jelentkezett, ahol latin-történelem szakon szerzett diplomát 1939-ben.

Ezután az Államtudományi Intézet ösztöndíjasa volt, 1941-45-ben történelmi forráskiadványokat szerkesztett. A háború után visszakerült az egyetemre. 1947-ben a Tájékoztatási Minisztériumba hívták, majd 1948-49-ben a miniszterelnökség történész előadója volt, ahol a szabadságharc centenáriumával kapcsolatos könyvek, kiadványok gondozásával bízták meg. 1949-től az MTA Történelemtudományi Intézetének munkatársaként dolgozott. 1961-ben adjunktussá nevezték az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol kedvenc témájával, az európai felvilágosodás korával foglalkozhatott.

Behatóan tanulmányozta a magyarországi társadalmi viszonyokat is, és megállapította, hogy a Habsburg birodalmon belül mindig is létezett egy virtuálisan önálló Magyarország. A felvilágosodás-kori fejlődés eredményeit egyébként Magyarország tíz kötetes történetében dolgozta fel. 1965-75 között az ELTE docense, 1978-87-ben professzora, illetve 1982-től kezdve tanszékvezetője volt. 1991-ben lett a történelemtudományok doktora. Elnöke a francia-magyar történész vegyes bizottságnak. Előadott a salzburgi, a linzi, a bécsi, a göttingeni egyetemen és a párizsi Sorbonne-on. Több rangos magyar elismerés után, 1997. július 17-én, az első magyar történésznőként átvehette a külföldieknek oly ritkán adományozott francia Becsületrend lovagja kitüntetést.

Főbb munkái: Kolozs-megye kialakulása, Magyarország története, Berzeviczy Gergely, A felvilágosult abszolutizmus problémái.

(Múlt-kor/MTI)