Benedek Elek gyermeklapjában publikált először a hat nyelven is beszélő Dsida Jenő

2017. május 17. 10:42 MTI

Száztíz éve, 1907. május 17-én született Szatmárnémetiben Dsida Jenő erdélyi magyar költő, műfordító, újságíró. Pályája gimnazista korában indult, korai költészetére a 19. századvég költői hagyománya és a Nyugat modernsége egyaránt hatott.

Dsida Jenő

Apja a Monarchia hadseregének mérnökkari tisztje volt, anyja jómódú földbirtokos családból származott. A gyerek már útban volt, amikor szülei megszöktek otthonról. Anyját végül máshoz kényszerítették, s csak fia születése után tudott elválni és szerelméhez hozzámenni. A család 1910-től Budapesten, 1914-től a beregszászi nagyszülőknél élt. 1919-ben visszatértek Szatmárnémetibe, Dsida itt végezte a középiskolát. Gyermekéveinek legmélyebb élménye az első világháború volt, amelyben a család vagyona semmivé vált, apja pedig rövid időre orosz hadifogságba került. Másik meghatározó élménye családjának mély katolicizmusa, a szülei életvitelében és gondolkodásában megmutatkozó vallásosság volt.

Dsida Jenő költői pályája gimnazista korában indult, első versei 1924-ben jelentek meg Benedek Elek gyereklapjában, a Cimborában. 1925-ben beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait félbehagyta, s az irodalomból élt. 1927-től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat technikai szerkesztője, később társszerkesztője volt, közben 1928-29-ben Abafáján a Huszár-családnál házitanítóskodott. 1934-től haláláig publicisztikáival kereste kenyerét a Keleti Újság belső munkatársaként illetve a nagyváradi Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítójaként. 1929-től tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak, ugyanettől az évtől a marosvécsi Helikonnak. 1930-ban tagjává választotta az Erdélyi Irodalmi Társaság is, és részt vett az Erdélyi Fiatalok című lap megalapításában. Titkára volt az Erdélyi Katolikus Akadémiának és a Pen Club romániai magyar tagozatának.

A Dsida-család (Dsida Jenő a hátsó, álló sorban jobbról a második)

1932 novemberében katonai szolgálatot teljesített, de szívbetegsége miatt leszerelték. 1933-ban újságíróként egy csoporttal olaszországi zarándoklaton vett részt, amelynek során XI. Pius pápa is fogadta őket. Ebből az élményéből született a Magyar karaván Itálián keresztül című útirajza. 1937-ben megnősült, ám a következő évben megfázott, s betegségéből gyenge szíve miatt már nem tudott felépülni. 1938. június 7-én Kolozsvárott halt meg.

Dsida Jenő korai költészetére a 19. századvég költői hagyománya és a Nyugat modernsége egyaránt hatott. E korszakának versei elsősorban áradó alkotókedvét és szinte hibátlan formaérzékét bizonyítják. Kolozsvárra költözve az expresszionizmus és a szabad vers hatott rá. 1928-ban megjelent első verseskötetében, a Leselkedő magányban az első világháború utáni fiatal nemzedék csalódásait és magányát érzékelteti, s a természetben keres feloldást. A neokatolikus reformmozgalommal találkozva gyermekkori hite felerősödött, erre utal 1933-as kötetének címe, a Nagycsütörtök is, a címadó versben pedig Jézus áldozatához hasonlítja a kisebbségi költő sorsát. Harmadik verseskötete, az Angyalok citeráján posztumusz jelent meg 1938-ban. Ebben angyali költőként új hangon szólal meg, egy valóság fölötti létben, szentek és angyalok között talál vigasztalást. Már halála után, 1940-ben látott napvilágot a Psalmus Hungaricus című költeménye, amelyben a közösséghez való hűség és a történelem előtti felelősség erkölcsét állítja mércéül az olvasónak.

A fiatal Dsida Jenő

Dsida Jenő korának jelentős, nagy formaműveltségű fordítója is volt, több mint száz verset ültetett át magyarra francia, latin, német, olasz és román nyelvből. Sírverse a kolozsvári Házsongárdi temetőben olvasható: „Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedem mindenki tartozását. / Felejtsd el arcom romló földi mását”. 2011-ben Kaposváron avatták fel első magyarországi szobrát, Balvin Nándor alkotását.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A fiatal Dsida JenőA Dsida-család (Dsida Jenő a hátsó, álló sorban jobbról a második)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma