Bámulatos 20. század eleji fotók hagyományos tányérajkú afrikai nőkről
2018. február 8. 16:52
A murszi és a szurma valószínűleg az utolsó olyan afrikai bennszülött törzs, amelynek hölgy tagjai a hagyományoknak megfelelően hatalmas, kerámiából vagy fából készült tányérokat helyeznek az alsó vagy felső (esetleg mindkét) ajkukba. Az Etiópia és Szudán határvidékén élő népcsoportoknál az egyik legvonzóbb turistalátványosságnak számít az átlagosan 8-20 centiméter szélességű ajakdísz, amelynek eredetére számos magyarázat létezik.
Korábban
Mikor a lányok elérik a 15-16 éves kort – az esküvőt megelőző 6-12 hónapban –, édesanyjuk (esetleg a törzs egy asszonya) apró bemetszést végez az ajkukon. A vágást követően egy-két centiméteres falemezt helyeznek a nyílásba, amíg a seb begyógyul. Erre általában három hónapot szoktak várni. A következő években a lányok saját maguk döntik el, hogy egyre nagyobb tányérok behelyezésével mekkorára kívánják növelni az ajkuk méretét, miközben az alsó két metszőfogukat olykor eltávolítják, hogy megteremtsék a helyet az új dísznek. Az eddig ismert rekordot egyébként 2014-ben állították fel, amikor Etiópiában egy nő ajkai között egy 59 és fél centiméteres tányér került behelyezésre.
Ma sem tudjuk biztosan, hogy e bizarr szokás – amely már Kr. e. 9. évezredben is jelen volt a térségben, később, Kr. e. 1500 körül pedig Közép-Amerikában is tetten érhető volt (egyébként Afrikán kívül Amazóniában még ma is) – miként és mi célból jött létre. Az egyik elmélet szerint az ajkak szándékos eltorzításának a kezdetekben az volt a célja, hogy a lányok és az asszonyok kevéssé legyenek vonzóak a rabszolga-kereskedők számára. Más kutatók szerint az ajaktányér mérete a társadalmi rang, valamint a gazdagság jelképe lehetett egykoron. Eszerint minél nagyobb a leendő menyasszony ajkába helyezett tányér, annál nagyobb hozományra számíthat a kérő. Tehát az ajaktányér nagysága tulajdonképpen a családfő szarvasmarha állományának méretére is engedett következtetni. Egyes kutatók azonban vitatják ezt, mondván, a törzs legtöbb nőtagjának házastársát már azelőtt kiválasztják, még mielőtt megvágnák az ajkukat. Vannak, akik úgy vélik, az ajaknagyobbítás és a belé helyezett tányér csupán egy dísz, amely a női erőt és önbecsülést testesíti meg. A bizarr csonkítás tulajdonképpen a fiatal lányok érettségének a jele is, ami jelzi, hogy eladósorba kerültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05