Az őrült király nyálfoltos mellényétől Viktória hatalmas bugyogójáig – ilyen volt a brit uralkodók ruhatára
2017. február 1. 14:08
Korábban
A királynő, aki „egy kicsit túl sokat” evett
Amikor Viktória királynő 18 évesen trónra került, még nádszálvékony, 56 centis derékbőséggel. Viktória azonban mindig is ismert volt hatalmas étvágyáról, ez pedig később meg is látszott mind korpulensebb alakjában, és persze egyre méretesebb viseletekkel teli ruhatárában. „[Viktória] hihetetlenül koraérett és nagyon mulatságos. Sohasem láttam még nála éberebb és nyíltabb gyereket” – mondta róla nagyanyja. Emellett azonban olyan „kis hercegnőként” festette le, aki „egy kicsit túl sokat eszik és szinte mindig egy kicsit túl gyorsan”.
1861-ben hatalmas megrázkódtatás érte: meghalt a férje, Albert herceg. Ezzel az utolsó ember is eltávozott, aki Őfelsége helyett Viktóriaként szólította, és aki akár nemet is mondhatott neki. Viktórián élete hátralévő részében eluralkodott a depresszió, minden életkedvét elvesztette, visszahúzódó lett, és némi örömöt már csak a jó ételekben talált. Az orvosai és más ismerősei sem merték komolyabban figyelmeztetni a mértéktelen fogyasztás veszélyeiről. A bánat öltözködésén is meglátszott. Özvegyként nem volt hajlandó csak fekete fűzőket és szoknyákat viselni. Ezt csak egy fehér özvegyi fátyol, valamint egy szintén fehér, fekete masnikkal díszített alsó ellensúlyozta. Kensington Palotában őrzött bugyogójának 127 centiméteres derékmérete még IV. Györgyénél is tekintélyesebb volt, figyelembe véve a kettejük közötti magasságkülönbséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.