Az esélytelen Napóleontól a hoppon maradt Churchillig – a legrosszabb politikai jóslatok
2016. november 8. 12:35
Korábban
Akiket telefonhívások és képeslapok vezettek félre
1936-ban a Literary Digest című amerikai folyóirat magabiztosan azt jósolta, hogy a republikánus Alf Landon földcsuszamlásszerű győzelmet fog aratni demokrata ellenfele, az éppen regnáló elnökkel, Franklin Delano Roosevelttel szemben. Ehhez képest FDR mindössze két államot nem vitt el, azt pedig ekkor még végképp nem sejthette senki, hogy az amerikaiak további két alkalommal meghosszabbítják majd mandátumát.
A Literary Digest előrejelzésével a fő probléma az volt, hogy telefonos úton és képeslapokkal végzett közvélemény-kutatásokon alapultak. Ekkoriban még csak a tehetősebbeknek volt telefonja, akik jóval nagyobb valószínűséggel szavaztak Landonra. A képeslapok pedig csak azoknak a véleményét rögzítették, akik vették a fáradságot, hogy válaszoljanak.
„Ez nem egy tudományos közvélemény-kutatás volt” – mondta az American University történészprofesszora, aki 1984 óta minden egyes elnökválasztás esetén eltalálta a győztest. A tudós szerint a minta nem volt reprezentatív, ráadásul az egyes embereken múlott, hogy válaszolnak-e a kérdésre. „Ez hasonló a mai internetes közvélemény-kutatásokhoz” – tette hozzá a professzor.
Érdekesség, hogy a Gallup ebben az évben végezte el először azóta híressé vált elnöki közvélemény-kutatását. A tudományos módszerekkel operáló felmérés már Roosevelt győzelmét vetítette előre. Ezzel megszületett a modern közvélemény-kutatás, amely leváltotta a korábbi ad hoc-felméréseket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.