„Az egykori és majdani király” – a legendás Artúr misztikus halála
2015. október 5. 08:14
Korábban
Artúr sírja
Az iménti latin idézet Artúr állítólagos – glastonburyi apátságban található – sírjára vésett felirat egy részlete. A sírt 1191-ben tárták fel, a két évvel korábban elhunyt II. Henrik javaslatára. A szerzetesek először egy márvány kőlapra bukkantak, amin a következő felirat állt: „Hic iacet inclitus rex Arturus cum Wenneveria uxore sua secunda in insula Avalonia sepultus”, vagyis „Itt nyugszik eltemetve a dicső Artúr Ginevrával, második feleségével, Avalon szigetén”. Hamarosan előkerült egy fakoporsó is, benne egy nő és egy férfi csontjaival. A szerzetesek számára innentől kezdve nem lehetett kérdés, hogy a nagy király és felesége maradványait találták meg, Avalon szigete pedig nem más, mint Glastonbury.
A sír feltárása a Plantagenetek propagandatörekvéseinek volt köszönhető. A dinasztia ugyanis dicső elődjének tekintette a hatalmas Artúr királyt, ám a nép körében rendkívül népszerű uralkodó visszatérésével kapcsolatos hitben már – jól felfogott érdekében – nem osztozott. A Plantagenetek úgy gondolták, hogy uralkodásukkal beköszöntött az Artúr-legendákban a nagy király visszatérésével összekapcsolt aranykor. A messiásváró hangulatot pedig csak egy módon lehetett megszüntetni: meg kellett találni Artúr sírját.
A zseniális lépés a rossz nyelvek szerint az apátságnak is érdekében állt, mivel a néhány évvel azelőtt pusztító tűzvész utáni helyreállítási munkálatokat a zarándokok által biztosított pénzből kívánták finanszírozni. Az élelmes szerzeteseknek pedig nem kellett csalódniuk. A legendás Artúr sírja az elkövetkező évszázadokban látogatók tömegeit vonzotta Glastonburybe.
A nagy király maradványainak „megtalálása” magyarázatot ad a későbbiekben a történet több feldolgozásában megfigyelhető kettősségre: bár a haldokló hős eltűnik egy Avalon szigete felé tartó rejtélyes hajón, hogy meggyógyuljon, lovagtársai később rábukkannak sírjára, amelyen a glastonburyi sírfelirat virít.
A Plantagenetek propagandacéllal tett lépése tehát maximálisan bevált, és sírja feltárása után Artúrra már csak régi korok dicső királyaként emlékezett a nép. De egy eldugott walesi faluban talán még manapság is arra várnak, hogy a nagy hős felgyógyuljon Avalon szigetén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap