Az angol-amerikai hidegháború, amelyet majdnem lángra lobbantott egy éhes disznó

2017. szeptember 14. 16:24

A 19. század közepén az Egyesült Államok és a Brit Birodalom éveken keresztül nézett farkasszemet egy apró sziget miatt. Bár a konfliktus sokáig kimerült a környékbeli hivatalnokok torzsalkodásában, egy amerikai farmer krumpliját megdézsmáló brit malac lelövését követően több ezer katona özönlötte el a szigetet.

Az angol-amerikai hidegháború, amelyet majdnem lángra lobbantott egy éhes disznó

A Washington állam partjainál fekvő, alig több mint 140 négyzetkilométer területű San Juan szigete első pillantásra nem az a hely, amely nagyhatalmakat ugraszthat egymásnak. A sziget – amelyen manapság is csak néhány farm és strand működik – a 19. század közepén mégis egy hosszan tartó konfliktus forrásává vált az Egyesült Államok és a Brit Birodalom között.

Az észak-amerikai kontinens észak-nyugati partvidéke sokáig vitatott területnek számított. A mai Alaszka déli részétől egészen a mai Kalifornia északi határáig nyúló partszakaszra egyaránt igényt támasztottak az oroszok, a spanyolok, az amerikaiak és a britek is. A négyesből végül az amerikai és a brit kormány emelkedett ki, akik meggyőzték a két másik hatalmat, hogy mondjanak le a területről, míg egymás között 1846-ban egy szerződésben osztották fel a korban Oregon-területnek nevezett régiót. A 49. szélességi kör mentén meghúzott vonal egészen napjainkig az Egyesült Államok és Kanada határaként szolgál.

A szerződés szövege azonban bár teljesen egyértelműen kijelölte a két ország szárazföldi határát, meglehetősen kétértelműen fogalmazott a tengeri határral kapcsolatban: „...a határ egészen a kontinenst a Vancouver-szigettől elválasztó csatorna közepéig nyúl be, majd délre fordulva halad tovább az említett csatorna közepén.” Az elsőre igazságosnak tűnő megállapodással csak egy probléma volt a valóságban, nevezetesen, hogy „az említett csatorna” közepén egy szigetcsoport található, amelynek egyik tagja a San Juan-sziget. A szigetcsoport pedig két különálló részre bontja az addig egységes csatornát, egyrészt a nyugati Haro-szorosra, másrészt a keleti Rosario-szorosra. San Juan szigetének hovatartozása pedig attól függött, hogy melyik szorost is tekintik „az említett csatornának”. Természetesen mindkét fél a számára kedvező értelmezés mellett érvelt.

A vitatott szigetek, kékkel az amerikai, pirossal a brit igények

A vita azonban sokáig csak elméleti síkon folyt, lévén sem brit, sem amerikai telepesek nem éltek a szigeten, csak helyi indiánok. Brit Columbia kormányzója, James Douglas azonban fejébe vette, hogy San Juan szigetét semmilyen körülmények között nem szabad átengedni az amerikaiaknak, lévén az stratégiai pozíciója miatt létfontosságú Vancouver kikötőjének ellenőrzése szempontjából. Douglas ezért kampányt indított Brit Columbia lakosai között, hogy települjenek át a szigetre, hogy ezzel kész helyzet elé állíthassa a riválist. A brit telepesek azonban nem akarták elhagyni már kiépített otthonaikat egy olyan sivár és elszigetelt hely kedvéért, mint San Juan.

A brit kormányzó amikor látta, hogy emberekkel nem tudja benépesíteni a hőn vágyott szigetet, kényszerű eszközhöz nyúlt. Több mint 1,300 bárányt szállíttatott a szigetre és azokat egyetlen ember, bizonyos Charles Griffin gondjaira bízta. Griffin gyorsan fel is állította a brit bárányfarmot és az indiánok soraiból kellő számú pásztort toborzott magának.

A „bárányinvázió” természetesen nem kerülte el az amerikai hivatalnokok figyelmét sem, akik nem késlekedtek a válaszlépéssel. A helyi vámhivatal egyik munkatársa, Isaac Ebey a szigetre hajózott és benyújtotta Griffinnek a számlát, amelyet külföldi vállalkozóként az amerikai felségterületen végzett gazdasági tevékenységéért kellet fizetnie. Amikor Griffin természetesen elmulasztotta a megadott határidőre befizetni a kirótt adót, az amerikai vámosok egy behajtót küldtek a szigetre, Henry Webber személyében.

A brit bárányfarm 1859-ben

Webber megérezését követően azonnal tábort vert – hol máshol – közvetlenül Griffin kabinja mögött és kitűzte az Egyesült Államok lobogóját. A brit ezt persze nem nézte jó szemmel és megbízta az egyik pásztort, hogy tartóztassa le a betolakodót. Az amerikai adószedő azonban nem adta könnyen magát és fegyvert fogott szerencsétlen pásztorra. A szigetért folyó „hidegháború” első forró pillanata azonban szerencsére nem fajult tovább, Griffin visszarendelte a pásztort, míg Ebey utasította Webbert, hogy maradjon a szigeten és tartsa számon Griffin növekvő járandóságát, de ne próbálja behajtani azt. Néhány hónapra ezzel lehiggadtak a kedélyek.

A „béke” azonban nem tartott sokáig, ugyanis egy másik amerikai hivatalnok, William Cullen minden korábbinál tovább ment. Miután ismét fizetésre szólította fel Griffint – aki természetesen ezúttal sem törődött ezzel –, Cullen embereivel a szigetre érkezett, összegyűjtött 34 birkát és csónakokra hajtva őket elindult hazafelé, hogy otthon elárverezze őket. Amikor Griffin – késve – észlelte, hogy mi történik, azonnal riadóztatta feletteseit és rövidesen egy brit hajó üldözte végig Cullen bárkáit a vitatott vizeken, mígnem azok biztonságban megérkeztek saját kikötőikbe.

Az incidenst követően egy ideig ismét nyugalom köszöntött a szigetre, de ez már csak a vihar előtti csend volt. Griffin fokozatosan tovább növelte a brit farmot és 1859-re már 4,500 birka mellett más állatok, köztük disznók is gazdaságának részét képezték. Ekkor azonban amerikai telepesek érkeztek San Juan szigetére, akik farmokat kezdtek létesíteni – megintcsak hol máshol – Griffin legjobb legelőinek közepén.

Az amerikai tábor 1859-ben

Egy nyári napon aztán sor került az eseményre, amely „Disznóháború” néven elhíresült konfliktus kirobbanásához vezetett. Griffin egyik malacát – a beszámolók szerint már nem első alkalommal – elcsábította a szomszédos amerikai farmon termesztett burgonya illata. A gyanútlan malac nagy lendülettel neki is látott a krumpli megdézsmálásához, amikor az amerikai farmer, Lyman Cutlar lelőtte a termését pusztító disznót.

Griffin 100 dollár kártérítést követelt, amit Cutlar irreálisan soknak tartott. A két férfi ezt követően heves szóváltásba keveredett a sziget hovatartozása ügyében, amelynek során Griffin megfenyegette a farmert, hogy minden amerikait eltávolíttat a szigetről. A történet hamarosan az Oregon államban állomásozó amerikai csapatok vezetője, William Harney tábornok fülébe jutott – aki valószínűleg „kissé” túlreagálva a brit farmer dühös kirohanását – 66 katonát küldött a szigetre, hogy azok garantálják az amerikai telepesek biztonságát.

Az amerikai katonai jelenlétet a környékbeli brit erők természetesen nyílt provokációnak értelmezték és rövidesen három brit hadihajó vetett horgonyt San Juan mellett. Az amerikaiak erre erősítést küldtek és rövidesen az Egyesült Államok több száz katonája állt készenlétben, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzák a 2,000 brit haditengerész partraszállását.

A brit tábor 1860-ban

A pattanásig feszült helyzet egyébként végül megvalósította a brit kormányzó régi álmát a sziget rendes betelepítéséről, igaz nem pont úgy, ahogyan ő tervezte évekkel korábban. A katonák ellátására sorra épültek ki az üzletek és kocsmák, sőt a két hadsereg szembenállása olyan morbid látványossággá vált, hogy végre a brit telepesek is elkezdtek a szigetre utazni, hogy megnézzék hogyan is zárul a nem mindennapi szituáció.

A feszültség végül csak addig tartott, amíg a kialakult szituáció híre és háttere a brit és az amerikai kormányok tudomására nem jutott. Ekkor mindkét oldal azonnal utasítást adott saját embereinek a visszahúzódásra és a két kormány megegyezett, hogy határozatlan ideig közös katonai megszállás alá helyezik a szigetet.

A konfliktus emléktáblája az egykori brit tábor helyén

A történet végére 12 évvel később, 1871-ben került pont, amikor az újonnan megválasztott brit miniszterelnök beleegyezett, hogy közvetítőkön keresztül rendezzék San Juan hovatartozásának kérdését. A szerepre I. Vilmos német császárt kérték fel, aki egy bizottságot nevezett ki az ügy meghallgatására. Miután mindkét fél előadta saját érveit a konfliktus alapjául szolgáló kétértelmű szerződésszöveggel kapcsolatban, a bizottság az Egyesült Államoknak adott igazat, így San Juan azóta is Washington állam része.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A vitatott szigetek, kékkel az amerikai, pirossal a brit igényekA konfliktus emléktáblája az egykori brit tábor helyénA brit bárányfarm 1859-benAz amerikai tábor 1859-benA brit tábor 1860-ban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma