Arcot kapott a véletlenül előkerült, titokzatos egyiptomi múmia
2016. szeptember 5. 13:35
Arcrekonstrukciót végeztek el egy ausztrál egyetemi gyűjteményből a véletlennek köszönhetően előkerülő, eredetét tekintve igencsak rejtélyes egyiptomi mumifikálódott fejen. Mint kiderült, a fiatal, maximum 25 éves korában elhunyt leánynak nem egy betegséggel kellett megküzdenie, mielőtt találkozott Anubisszal. A szakértők egy videón is bemutatják az arcrekonstrukció folyamatát.
Korábban
Az egyiptomi mumifikálódott fejet egy véletlennek köszönhetően fedezték fel az ausztráliai Melbourne-i Egyetem gyűjteményében. A múzeum kurátora éppen ellenőrzést tartott a raktárban, amikor ráakadt a feledésbe merült maradványokra. Mivel nem megfelelő körülmények között tárolták, rögtön elküldték komputertomográfiára, hogy tüzetesebben megvizsgálják.
„Az elemzések során kiderült, hogy a koponya meglehetősen jó állapotban van, a mumifikálást is szakszerűen végezték el, így belülről is kiválóan néz ki” – magyarázta Varsha Pilbrow, az egyetem biológiai antropológusa. Hozzátette: „mindez lehetővé tette számunkra, hogy a következő lépésre gondoljunk”.
A képalkotó szakértő segítségével Pilbrow és csapata a CT-t is felhasználva egy háromdimenziós lenyomatot készített a múmia koponyájáról. Az arccsontokat, az állkapocscsont méretét, valamint „szögét”, továbbá a szemüreg mélységét tanulmányozva világossá vált, hogy egy nő maradványairól van szó. A kutatók Meritamon névre keresztelték. (Így hívták II. Ramszesz és Nofertari legismertebb, negyedik lányát is.) A szakértők szerint halálának idején nem lehetett több 25 évesnél, és minden bizonnyal magasabb társadalmi rétegből származhatott, hiszen szerettei állták a mumifikálás költségeit. „Egészen elképesztő, hogy mindezen tényekre a lelet elpusztítása nélkül derülhetett fény” – mondta Pilbrow.
Különös, de a mumifikált fej eredete a mai napig nem ismert. Csupán találgatni tudunk. A múzeum munkatársai szerint a fej egykoron Frederic Wood Jones professzor gyűjteményének része lehetett, akit mielőtt a Melbourne-i Egyetem anatómiai tanszékének igazgatójává választották volna 1930-ban, Egyiptomban végzett régészeti kutatásokat. A mumifikálás során használt kötszerek, valamint a balzsamozási technika alapján a szakértők arra következtettek, hogy Meritanom 2000 évvel ezelőtt élhetett. A radiokarbonos kormeghatározási vizsgálatok után pontosabb adatokkal tudnak majd szolgálni.
A CT-szkennelés, valamint a háromdimenziós nyomtatás egyéb részleteket is felfedtek a titokzatos egyiptomi lány életéből. „Kiderült, hogy a koponya csúcsánál a csont igen vékony, és extrém módon porózus” – mondta Pilbrow a Live Science-nek. „Mindez azt jelzi, hogy súlyos vérszegénységben szenvedett” – tette hozzá. A hemoglobin és az oxigén hiányossága miatt minden bizonnyal csontvelődaganata lehetett. A vékony koponyacsont pedig a szervezet azon küszködését jelzi, hogy több vörösvértestet igyekezett előállítani, magyarázta a kutató, aki szerint mindezek mellett még számos fogászati betegségekkel is meg kellett küzdenie a lánynak.
A vérszegénység, valamint a fogproblémák igen elterjedtek voltak a fáraó népének tagjai körében, ám ez nem jelenti azt, hogy Meritanom halálának közvetlen oka is ezek között keresendő. A szaksajtóban még nem megjelent kutatás jelenleg is zajlik, fő célkitűzése az arcrekonstrukciót követően a fiatal halála pontos okának meghatározása.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Hitler
- Mit gondolt Hitler, amikor meglátta Chaplin „A diktátor” című filmjét?
- A németek szabadsága is odaveszett a Reichstag tüzében
- Aki túlélte Hitler és Sztálin merényleteit is
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Rooseveltnek és Hitlernek is dolgozott a német üzletember
- A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
- Hitler a lövészárokban tett szert katasztrófákhoz vezető küldetéstudatára
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Hruscsov látogatása Amerikában 10:35
- A piócagyűjtőtől a főszékletőrig – a történelem hét legrosszabb foglalkozása 09:50
- 1848-as forradalom idején érte el népszerűsége csúcsát a zsarnokölő Bánk bán története 09:05
- Hőskultusz a 20. században: Zrínyi Miklós emlékének ápolása tegnap
- Savoyai Jenőről szóló kiállítással és Húsvéti vásárral nyitják a szezont március 15-én Schloss Hof kastélyában tegnap
- Az egyenlő jogok után az egyenlő esélyekért küzdenek a nőszervezetek tegnap
- Generációk nőttek fel a „rímhányó” Romhányi legendás mondatain tegnap
- Mátyás 15 évesen került trónra tegnap