Amerika választ: amikor csak néhány szavazat döntött
2016. november 8. 08:25
Korábban
Hayes-Tilden, 1876
Az 1876-os – Rutherford B. Hayes és Samuel Tilden közötti – elnökválasztási küzdelem eldöntetlen eredménye sajátos kompromisszummal végződött, ami végig ott kísért a választásból végül győztesen kikerülő republikánus politikus elnöki mandátumának kezdeti időszakában.
Hayes elődje, Ulysses B. Grant botrányt botrányra halmozott. A demokraták ráadásul húsz évig nem voltak képesek elnököt adni az országnak, mikor aztán James Buchanan, az Egyesült Államok valaha volt legrosszabb elnöke 1857-ben hivatalba lépett.
Habár Tilden a választói szavazatok többségét besöpörte, és az elektorok is nagyobb számban álltak mellé, mindkét párt három vitatott államban magának követelte a győzelmet: Floridában, Dél-Karolinában és Louisianában. Tilden ugyan a voksok abszolút többségével (264 292 szavazattal) nyert, mégse foglalhatta el a Fehér Házat.
A Kongresszus ugyanis választási bizottságot állított fel, amely úgy döntött, hogy – 20 vitatott elektori szavazatot megajánlva neki – Hayes az elnök. A kompromisszum (Compromise of 1877) azzal végződött, hogy a demokraták belenyugodtak Hayes megválasztásába, míg a frissen hivatalba lépett elnök elfogadta a déli államok katonai okkupációjának végét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap