A nap, amikor magyar megszállást hozott a Mikulás Bukarestnek
2017. december 6. 12:48 Csernus Szilveszter
Korábban
Bukaresttől Budapestig
A román vezetés ugyan feladta a fővárost, de ezzel megmentette hadseregét a pusztulástól. Mackensen Bukarest elfoglalása után egész Romániát ki akarta ütni a háborúból. 1917 januárjára egész Dobrudzsa a kezére került, de a Duna és a Szeret folyók vonalánál a román-orosz erők megállították az ellenséget. A másik oldalról viszont a román frontot még a II. Bruszilov-offenzíva sem hozta kedvezőbb helyzetbe, így az megmerevedett.
Változást csak az oroszországi „októberi forradalom" hozott, amivel Románia biztos támaszát vesztette el. Egy évvel Bukarest elfoglalása után Oroszország összeomlott, s a helyzetet a Moldáv Köztársaság kikiáltása is bonyolította. December 7-én Foksányban a felek tárgyalóasztalhoz ültek, ahol két nap alatt megegyeztek a fegyverszünet feltételeiben, ennek értelmében megszűntek a harcok Románia és a központi hatalmak között.
1918 tavaszán nemcsak Breszt-Litovszkban kötöttek békeszerződést győztesként a központi hatalmak, hanem a Bukarest melletti Bufteában is (1918. március 5.), amelynek révén a Monarchia és Németország a Prut folyóig megszállta keleti szomszédunkat (ez a mai román-moldáv határ). Az előzetes békét május 7-én követte a háborút Romániával lezáró bukaresti béke, amely Bulgáriának juttatta Dobrudzsa nagy részét, a Monarchiához egy vármegyényi területű sávot a Kárpátok hágói mentén, de Románia kompenzációként megkapta Besszarábiát. Az ország továbbra is megszállás alatt maradt, nyersanyagait pedig a németek aknázták ki.
A különbéke elvileg megszegte az 1916-os bukaresti szerződést, de a keleti front békeszerződéseit később semmisnek tekintették - igaz, Románia a compiégne-i fegyverszünet előtt egy nappal, 1918. november 10-én újból belépett a háborúba és a Mackensen-hadsereg kivonulását követően megkezdte Magyarország megszállását is. A román hadsereg megóvása Bukarestért cserébe két évvel később hozta meg gyümölcsét: az újabb román-magyar háborúban már elérték 1916-ban kitűzött céljukat - húsz nap híján három évvel azután, hogy magyar katonák masíroztak Bukarestben, a román királyi hadsereg bevonult a magyar fővárosba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.