A Mezopotámia és India közti élénk bronzkori kereskedelemről tanúskodnak Kelet-Irán rejtélyes városai
2021. december 27. 10:56 Múlt-kor
Korábban
Az iráni városok bukása
Valamennyi feltárt várost nagyjából egy időben, a harmadik évezred második felében elhagyták a lakói, és az a kiterjedt urbanizáció, amely a térséget jellemezte, a 2. évezred kezdetére eltűnt.
Az események mögött számtalan ok húzódhatott meg.
Az egyik legközvetlenebb ok a kereskedelem áthelyeződése: az Indus-völgyiek Arábiába és Mezopotámiába hajóztak, ahelyett hogy az Iránon keresztül való fáradságos utat választották volna.
Az Amu-Darja civilizáció (Kr. e. 2300–1700) felemelkedésével a Sahdadhoz hasonló kereskedővárosok szerepe lecsökkent. Más kutatók szerint az éghajlatváltozás volt a felelős az iráni városok hanyatlásáért.
A sekély tavak kiszáradtak, a folyók vízhozama lecsökkent, és a nagyszámú, koncentráltan élő lakosság vízellátása bizonytalanná vált.
A nemzetközi kereskedelem volumene is lecsökkent, miután a mezopotámiai városok elvesztették kiemelt szerepüket, és az Indus-völgyi civilizációt meghódították az árják.
Az iráni terület lakosai visszatértek a pásztorkodáshoz és a kisbirtokos földműveléshez, és ez a helyzet egészen addig nem is változott, amíg a Perzsa Birodalom 1500 évvel később meg nem hódította a területet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap