A megfőzött szív és a lángoló kakasok – öt hihetetlen történet a középkorból
2017. július 17. 14:04
Korábban
A fösvény révész története
Ugyan csak 1637-ben jelent meg először nyomtatásban a John Overs életét és halálát elbeszélő történet, de azt valószínűleg már a évszázadokkal korábban is mesélték egymásnak a londoniak. John Overs egy rendkívül gazdag révész volt, aki az emberek Temzén való átszállításával kereste a kenyerét. Ugyanakkor félelmetesen zsugori és fösvény ember hírében is állt, akiről úgy tartották, hogy még az egerek is elkerülik a házát, mert egy morzsa sem jut nekik ott.
A történet szerint Overs egy nap ravasz tervet eszelt ki arra, hogyan spórolhatná meg azt a pénzt, amit szolgái élelmezésére költ. Halotti lepellel takarta be magát és azt színlelte hogy meghalt. Arra számított, hogy amikor a szolgák értesülnek „elhunytáról” nagyon szomorúak lesznek és lelki üdvéért egész napos böjtöt tartanak majd. A böjti nap végére pedig egy csodálatos felépülést tervezett a révész.
A terv azonban már az első lépésnél félresiklott. A szolgák Overs házába érve egyetlen könnycseppet sem morzsoltak fukar uruk halála miatt, sőt azonnal ünnepelni kezdtek. Feltépték az éléskamrát és előhozták Overs legjobb söreit, és nagy kedvvel fogyasztani kezdtek mozdulatlanul fekvő uruk körül. Overs végül megelégelte a mérhetetlen pazarlást és úgy döntött véget vet az ünneplésnek. Ahogy azonban próbálta levetni magáról a halotti leplet, az egyik szolga azt hitte, hogy valamilyen szellem vagy démon igyekszik hozzájuk az alvilágból, így gyorsan megragadott egy evezőt és „agyonverte a gonosz teremtményt”, ezzel egy valódi halotti torrá változtatva a lakomát.
John Overs azonban halálában sem talált nyugtot még sokáig, ugyanis az egyház kiközösítette őt uzsora miatt, így nem voltak hajlandóak keresztény módjára eltemetni őt. Végül lánya lefizetett néhány szerzetest egy közeli monostorból, hogy temessék el, de ez is csak ideiglenes megoldásnak bizonyult, ugyanis amikor az apát értesült az esetről, kiásatta a szerencsétlen révészt és egy szamár hátára kötözte. A történet szerint a szamár hosszan vándorolt London utcáin majd végül a város vesztőhelyén dobta le magáról Overs holttestét, akit végül ott temettek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05