A legrégibb itáliai római erőd nyomait fedezték fel Triesztnél
2015. március 17. 11:18 MTI
Vélhetően az Olaszországban eddig felfedezett legrégebbi római kori katonaváros és erőd nyomait találták meg olasz kutatók Trieszt közelében. Az i. e. 2. századi létesítmény megtalálásáról az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számolnak be a szakemberek.
Korábban
A megtalált erőd képezheti a jelenlegi Trieszt város magját. A felfedezést alátámasztják a környéken talált régészeti leletek és a római történetírás is - írja a kutatócsoport, amely lézerradar, földradar és ásatások segítségével végezte el a térség régészeti feltérképezését.
A Federico Bernardini, a trieszti Elméleti Fizikai Nemzetközi Központ kutatója által vezetett csoport megállapította, hogy a számos fal övezte 13 hektáros San Rocco főerőd két kisebb erőd, az északkeletre fekvő Grociana Piccola és a délnyugatra lévő Montedoro között helyezkedik el. A három objektum látótávolságra volt egymástól, és segítségükkel megfigyelés alatt lehetett tartani a Muggia-öblöt, amely egy védett természetes kikötőt alkotott az Adriai-tenger partján.
A trieszti kutatók nagy hasonlóságot állapítottak meg San Rocco és az i. e. 200-150-ből származó spanyolországi római katonai táborok között, s a környéken talált cserépdarabok is erre az időszakra utalnak. Titus Livius római történetíró i.e. 178-177-re datálja a második hisztriai (Isztria) háborút, amelyben a rómaiak legyőzték a hisztriaiakat, az Isztriai-félsziget korabeli lakóit, és a földsávot betagolták a Római Birodalomba. Bernardini és kollégái szerint az erőd építményeit a háború kezdetén emelték.
A térséget lézerradarral is megvizsgálták
Egy cipőszög, amely egy katona lábbelijéből maradt fenn, ugyanakkor alesiai eredetűnek tűnik, vagyis abból a mai Franciaország területén fekvő helységből származik, ahol a római sereg i. e. 52-ben egy döntő csatában legyőzte a gallokat. Bernardini és társai ebből arra következtetnek, hogy a trieszti erődítményt még legalább 100 éven át használták a rómaiaik, még ha nem is állandó jelleggel. A nagyobb katonai egységek jelenlétét az tehette szükségessé, hogy a Római Birodalom e a határvidékén a helyzet még sokáig ingatag volt.
A kutatók szerint a ma San Rocco néven ismert főerőd volt nagy valószínűséggel "az első Trieszt helye". A Földközi-tenger térségében és Nyugat-Európában egész sor mai város eredete nyúlik vissza római kori erődökre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap