A krími háború idején elsüllyedt, 30 hordó aranyat szállító hajóra bukkanhattak
2016. december 12. 13:23
1854 novemberében a Krím-félsziget partjaitól mindössze egy kilométerre elsüllyedt Black Sea Prince nevű brit szállítóhajóra bukkantak, vélik a szakértők. A gőzös annak a flottának volt a tagja, amely a krími háborúban harcoló nyugati szövetséges katonák zsoldját szállította. Úgy vélik, mintegy 30 hordónyi arany lehet a rakterében.
Korábban
A krími háború a 19. század közepének nagy nemzetközi konfliktusa, egy kis világháború volt, amely két kontinensre, több tengerre terjedt ki, és Európa majd minden számottevő hatalma belesodródott. Ez volt a hadtörténet első állóháborúja, amelyben mindkét fél negyedmillió embert vesztett, főleg járványok miatt. A fő hadmozdulatok a Fekete-tengerbe belenyúló Krím-félszigeten zajlottak.
Az 1853-ban kitört orosz-török háború, bár öt térségben is folyt, mégis a Krímről kapta a nevét. Onnan kiindulva semmisítette meg Nahimov-tengernagy a törökök fekete-tengeri flottáját, amit már az angolok és a franciák sem néztek tétlenül, így beálltak az összeomlás szélén álló szultáni birodalom mögé. A nyugatiak Jevpatorijában szálltak partra, hogy elfoglalják a Szuvorov által építtetett Szevasztopol erődjét. A krími harcokat az utánpótlás döntötte el. A történelem paradoxonja, hogy a végtelen orosz rónák most a hazai pályán harcoló oroszok ellen fordultak. A kemény tél és az azt követő sár miatt járhatatlanná váló utak, amelyek azelőtt és az után is oly sokszor segítették Oroszországot, most az orosz szállítmányokat akadályozták. A piemontiakkal is kiegészülő angol-francia-török kontingens viszont hajóhadával, és a Balaklavától Szevasztopolig sebtében lefektetett vasúttal jobban el tudta látni hadseregét, így az erőd napjai meg voltak számlálva.
A Szevasztopol ostromát vívó szövetségesek hadseregeiben harcoló katonák hatalmas mennyiségű zsoldot „emésztettek fel”. A források szerint ennek egy részét szállíthatta az a brit flotta is, amelynek több tagja sem tudott épségben eljutni a kikötőhöz, és még előtte elsüllyedt a háborgó tengeren. A régészek jelentése szerint most, a vitatott hovatartozású Krím-félsziget nyugati oldalán lévő Jevpatorija város vízpartjának felújítása során öt elsüllyedt hajóra bukkantak, amelynek egyike a térségben legendássá váló Black Sea Prince lehet. Számos kincsvadász próbálta már felkutatni a gőzös helyét, mindezidáig sikertelenül.
A búvárrégészek megerősítése szerint az öt hajóból háromnál a Brit Birodalomra utaló tárgyakra bukkantak, a másik kettőről úgy vélik, hogy a franciáké lehetett. A szakértők szerint a tengerjárók az 1854. november 14-i nagy vihart követően süllyedhettek a mélybe, ugyanis harc okozta sérüléseket nem találtak rajtuk. A régészeti munkálatok még jelenleg is tartanak, az átvizsgálást követően feltehetőleg egy víz alatti régészeti múzeumba fogják szállítani a roncsokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.