A háborús jóvátétel részeként számolt a Szovjetunió a Budapestről elhurcolt civilekkel
2020. december 22. 16:32 Stark Tamás
Korábban
Hazudós szovjet marsall
Hadtörténészek szerint a tömeges elhurcolás legfőbb oka az ostrom elhúzódása volt, mivel Rogyion Malinovszkij marsallnak nem sikerült a „Budapesti Erődöt” időben elfoglalnia, azzal védekezett Sztálin előtt: 180 ezer katonából állt a védősereg! Valójában azonban 70 ezer magyar és német katona maradt csupán a budapesti ostromgyűrűben, és ebből maximum 35 ezren estek fogságba. Győzelmi jelentésében viszont Malinovszkij több mint 100 ezer fogolyról beszélt. Mivel a szovjet illetékes szervek a marsallt elszámoltatták, Malinovszkij úgy segített magán, hogy civilekkel töltötte fel a hadifogolylétszámot.
Hadtörténészek arra a következtetésre jutottak a marsallnak a Szovjet Tudósító Iroda által is közölt, a foglyok számára vonatkozó adatából, hogy a szovjetek 50–100 ezer polgári személyt hurcoltak el Budapestről és környékéről. A meglévő részadatok, a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályára beküldött kutatólapokon feltüntetett helyszínek nagy száma alapján csupán annyi mondható, hogy a fővárosból és közvetlen környékéről elhurcolt civilek száma több tízezer lehetett.
A málenkij robotra való embergyűjtés kiterjedését és intenzitását valóban befolyásolta a hadműveletek iránya, a harc hevessége és elhúzódása. Az elhurcolásoknak közvetlenül a harcokhoz kötődő, első hulláma zömmel a Vörös Hadsereg fő támadási vonalába eső városrészeket – Törökvész, Kelenföld, Óbuda, Zugló, Kőbánya és a belső kerület – érintette.
Ugyanakkor csak szórványosan vittek el civileket a szovjet katonák Angyalföldről, Újpestről, a Ferencváros pereméről, illetve Lágymányosról, vagyis azokból a kerületekből, amelyeket gyorsan, viszonylag kevés áldozat árán foglaltak el. A küzdelem elhúzódása azonban nem járt mindenhol tömeges elhurcolásokkal; Kispest elfoglalásáért például ugyancsak kemény harcok folytak, mégis viszonylag kevés polgárt vittek el onnan.
A lakosság jelentős részének az elvitelében a biztonsági szempontok is fontos szerepet játszhattak, a szovjet hadvezetés Budapesten is számolt a front mögött kibontakozó partizánharc lehetőségével, minden fegyverforgatásra alkalmas férfiban potenciális ellenséget láttak. E szempont azonban nem ad elégséges magyarázatot mindarra, ami Budapesten és környékén 1944 decemberétől 1945 tavaszáig történt. Ha csak biztonsági meggondolások vezérelték volna a hadvezetést, akkor hetekkel a fegyvernyugvás után már nem került volna sor újabb gyűjtőakciókra az elővárosokban, az utcákon és a csomópontokon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap