Győzelmet hozott a második mohácsi csata

2014. augusztus 12. 14:01

A török vereség

1687 áprilisában mintegy 40 ezer fős sereg indult Lotaringiai Károly vezetése alatt a Duna mentén a Dráva felé, ahol egyesült a Szolnok felől érkező Miksa Emánuel bajor választófejedelem mintegy 20 ezer fős seregével (más források szerint nem 60, hanem csupán 50 ezren voltak a császári csapatok). A Szári Szulejmán nagyvezír vezette több mint 60 ezer fős török sereg július végére a Dráva másik oldalára érkezett, s az utánpótlás szempontjából igen értékes, 8 kilométer hosszú eszéki híd védelmét tartotta legfőbb céljának. Habár a császári csapatok csatasorba rendezkedtek a folyó északi partján, az oszmánok továbbra is passzívan viselkedtek, Szulejmán pedig megelégedett a törökök gyér tüzérségi támadásaival.

Lotaringiai Károly a mocsaras terep nehézségei miatt nem akarta megtámadni a török tábort, így várt, ami azonban sem Lipótnak, sem alvezéreinek nem nyerte el a tetszését. Augusztus 12-én végül Lotaringia hercege úgy döntött, visszavonulást színlel Siklós irányába, ahol megfelelőbb feltételek adottak a hadmozdulatokra, másrészt maga után csalhatja a mit sem sejtő törököt. A osztrák-magyar-horvát-bajor sereg jobbszárnyának nyugat felé történő hátrálását látva a nagyvezír úgy vélte, eljött a megfelelő alkalom: csapatai meglephetik a "hitetleneket". Sietve átkeltek a folyón, s megtámadták a még az eredeti helyszínen, a Nagyharsány melletti lejtős domboldalon álló Habsburg-balszárnyat, amely a bajor vezér parancsnoksága alatt volt. A seregrészt bekeríteni igyekvő 8 ezer fős szpáhi csapat támadását azonban Miksa Emánuel könnyedén visszaverte.

Badeni Lajos őrgróf és Lotaringiai Károly herceg a nagyharsányi csatában

A nagyvezírt ez igencsak meglepte, és beszüntette a támadást, csupán tüzérségét mozgósította. Ez a néhány percnyi szünet elég volt arra, hogy a császári jobbszárny ismét elfoglalja régi pozícióját. Lotaringiai Károly a védekező pozíciót részesítette előnyben, azonban a bajor választófejedelem, valamint Lajos Vilmos badeni őrgróf rábeszélte a nagyszabású ellentámadásra. A Habsburg hadsereg teljes felfejlődése délután három órára fejeződött be, éppen akkor, amikor Szulejmán a rodostói Musztafa pasa vezette janicsárok rohamát rendelte el.

A török lovasság segítségével a török elitegység megpróbálta átkarolni az európai jobbszárnyat, a badeni őrgróf gyalogos századaival azonban sikeresen kivédte a támadást, majd Rabutin tábornok és Savoyai Jenő gyalogos csapatai lendültek ellentámadásba, amire a török sorok még nem készültek fel. A szpáhi csapatok nem tudtak segíteni a védekezésben, ugyanis a meredek terepen a lovakról le kellett szállniuk, ez tulajdonképpen meg is pecsételte a lassan rendeződő török sereg sorsát, amely érzékeny vereséget szenvedett a Habsburgoktól. A törökök futásnak eredtek, sokan közülük a Karasica-patakban vagy a Drávában lelték halálukat.

A török hadvezetés számára nem csupán a vereség, valamint a nagy veszteség volt megalázó, hanem az a tény is, hogy az oszmán sereg gyakorlatilag a császári sereg balszárnya ellen kapott ki. A Habsburgok jobbszárnyát egy igen sűrű erdő választotta el a tényleges csatatértől, s habár egy részük megpróbált átkaroló hadműveletbe kezdeni, eltévedtek a rengetegben. A császári sereg mindössze 600 főt vesztett, ezzel szemben közel tízezer török maradt a csatatéren, továbbá 66 tüzérségi löveget, valamint 160 török zászlót is zsákmányoltak tőlük a Habsburg seregek.

A nagyharsányi (vagy Szársomlyó-hegyi) csata a keresztény seregeknek fényes győzelmet hozott, amelyet azonban a vezérek közti nézeteltérés miatt nem tudtak teljesen kiaknázni, így Belgrád még nem került Habsburg kézre, ellenben jelentős szlavóniai területekre vonulhattak be a császáriak. (Nándorfehérvárt 1688-ban sikerrel ostromolták meg a keresztények, azonban 1690-ben már ismét a lófarkas zászló lengedezett a mai Szerbia fővárosának várán.)

A csata súlyos belpolitikai válságot idézett elő az Oszmán Birodalomban: a nagyvezír elmenekült, Isztambulban pedig egy palotaforradalom taszította le trónjáról IV. Mehmed szultánt, akit II. Szelim követett. XIV. Lajos azonban nem nézte tétlenül, hogy a Habsburg seregek immáron a Balkánon járnak, s a fegyverszünetet megszegve támadást indított a Habsburgok nyugati határainál, amivel tíz évvel hosszabbította meg a török háborút.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma