Naptár lehetett a rohonci Stonehenge
2014. július 22. 10:09
Szenzációs felfedezésről számolhattak be osztrák régészek, miután a burgenlandi Rohonc közelében kör alakú, neolitikum idejéből származó árkokat azonosítottak.
Az osztrák szakemberek eleinte úgy vélték, egy kör alakú építményt találtak, amelyet egykor facölöpökkel vehettek körbe. A két évvel ezelőtt készült légi felvételek alapos elemzése után azonban világossá vált, hogy a Kőszegtől mintegy 14 kilométerre nyugatra eső lelőhelyen koncentrikus körök álltak, amelyek valaha hatalmas naptárként és rituális helyként szolgálhattak.
A Rohonc déli határában levő árkokat nagyjából i.e. 5000 körül hozták létre. Klaus Löcker osztrák régész az ORF-nek adott interjújában kifejtette, a koncentrikus, néhol 4 méter mély körök a mágneses mérések jóvoltából immáron jól kivehetők. Az árkokon belül védőfalak álltak, amelyeknek több bejárata volt.
Az 1259-ben Ruhoncz néven emlegetett, a törökök által később többször feldúlt településről eddig úgy gondolták, hogy a kelták népesítették be nagyjából 2500 évvel ezelőtt. Az osztrák szakemberek kutatásának eredményei nyomán azonban kijelenthető, hogy Rohonc (Rechnitz) térsége már az időszámításunk előtti 6. évezredben is lakott volt.
A körkörösen kialakított földmunkák pontos célja egyelőre ismeretlen, ahogy az is, hogy miért ezt a helyet választották őseink; szakértők szerint naptárként használhatták, de nem kizárt, hogy a környékről érkezők rituális tevékenységet is folytathattak itt. "Nagyjából mint Stonehenge-nél, csak kétezer évvel korábban" - fogalmazott Löcker.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.