Történelmi várjátékok Füleken
2014. június 17. 10:23 MTI
A XV. Történelmi Várjátékokat rendezik meg szombaton és vasárnap a szlovákiai Füleken; a látogatók a középkori harcművészettel és tábori élettel is megismerkedhetnek.
Korábban
Estefán László, a várjátékokat szervező Koháry Polgári Társulás elnöke hétfőn elmondta: szombaton a Várfelső utcán kézművesek állítják fel sátraikat, a várudvarban zajló gyermekprogramban fellépnek bohócok, lesznek játékok, versenyek, íjászat, lovaglás, kézzel hajtott körhinta, történelmi tábor. Délután szlovákiai és magyarországi bajvívó hagyományőrző csoportok lépnek a közönség elé, és beavatják a nézőket a középkori harcművészet rejtelmeibe.
A program leglátványosabb részének a lovas-íjász bemutató ígérkezik, a harcosok fegyverei mellett ágyúlövések, solymászbemutató, valamint a középkori tábori élet megismertetése színesíti a programot. Vasárnap a nemzetközi történelmi íjászversenyen a "Nógrád íjásza" címért és a "Füleki Vár védője" rangért küzdenek majd a versenyzők. Az előzetes jelentkezések alapján mintegy száz íjász méri össze erejét a vár falai között négy kategóriában, magyar, klasszikus angol, vadászreflex és csigás íjakkal.
Estefán László hozzátette: a füleki történelmi várjátékok szerves részét képezik a határon átnyúló "Várfesztivál 2014" programsorozatnak, amelynek keretén belül a füleki, salgói és a somoskői várak várják különleges programjaikkal a látogatókat június 20. és 29. között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Bűncselekmény vagy tragédia volt a Wilhelm Gustloff elsüllyedése? tegnap
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban tegnap
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője tegnap
- 400 kilométert gyalogolva tiltakozott a sóadó ellen Gandhi tegnap
- 10 meglepetés az űrről 2025.01.29.
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban 2025.01.29.
- Iskolanővérek és az ostrom viharai 2025.01.29.
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? 2025.01.29.