2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Minden keresztény egy időpontban ünnepli idén a húsvétot

2014. április 17. 17:35

Idén április 20-án, húsvét vasárnap a világ mintegy 2,3 milliárd kereszténye együtt ünnepli Jézus Krisztus feltámadását, a legnagyobb keresztény ünnepet.

Az eltérő naptárak miatt viszonylag ritka alkalomnak számít, hogy a katolikus, a protestáns és az ortodox egyházak ugyanabban az időpontban ünneplik a húsvétot.

A nyugati kereszténység a XIII. Gergely pápa által 1582-ben bevezetett gregorián naptárat követi, míg a keleti, ortodox egyházak megtartották a Julius Caesar nevéhez fűződő julián naptárat. Ebből adódóan a húsvét időpontja akár öt héttel is eltérhet egymástól a kereszténység két nagy ága között.

A 20. században 26-szor fordult elő az időpontok egybeesése, a 21. században pedig 31-szer kerül sor erre a sokak által a keresztény egység erős szimbólumának tekintett eseményre. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden harmadik-negyedik húsvét egybeesik e két században.

A nyugati kereszténységben a húsvét időpontja a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) utáni első teliholdat követő vasárnap. Naptári időpontja ezért mozog, március 22. és április 25. közé eshet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár