Tiszaeszlár: a világ leghíresebb zsidó vérvádja
2014. április 4. 11:13 Csernus Szilveszter
Mindenki Tiszaeszlárra figyel
Ekkorra vált az ügy országossá. Első budapesti lapként a Magyar Állam számolt be a tiszaeszlári eseményről, majd három nappal később Ónody Géza, Tiszaeszlár (függetlenségi párti) országgyűlési képviselője az Országgyűlésben ismertette az eseményeket, melyet képviselőtársa, Istóczy Győző megismételt. Istóczy politikai tőkét kívánt kovácsolni az esetből: a zsidóellenes hangulat nagyot lökött az antiszemita politikai mozgalom szekerén.
Az ország két részre szakadt: azokra, akik hittek a zsidók által elkövetett gyilkosságban, és akik nem. A sajtóélet is a per során vagy az antiszemita, vagy a filoszemita nyilvánosságot képviselte. Sok napilap hétről hétre váltott „zászlót”, amint nyilvánosságra került egy terhelő vallomás, vagy annak visszavonása, érvénytelenítése.
A budapesti neológ zsidó szervezet, az Izraeliták Országos Irodája június 16-án kérte fel dr. Eötvös Károly függetlenségi párti országgyűlési képviselőt a vádlottak védelmére, mivel azoknak nem volt elég pénzük fogadott ügyvédre. Az ország akkori legjobb védőügyvédje először nem fogadta el a felkérést, de miután maga ment „helyszíni szemlére” Tiszaeszlárra, meggondolta magát. Döntésében nemcsak a busás honor játszott szerepet, meg volt győződve a zsidók ártatlanságáról és nem tartotta elégnek a vádlottak felmentését: magával a vérváddal akart egyszer s mindenkorra leszámolni.
Június 18-án faszállító tiszai tutajosok 30 kilométerre Eszlártól, a Csonkafüzes-rét mellett egy vízihullát találtak. A nyaki tájékon sértetlen holttesten Solymosi Eszter eltűnésekor viselt ruhái és kendői voltak. A bomlásnak indult testet megmutatták a rokonoknak, ismerősöknek, akik közül némelyik felismerni vélte Eszter egyes vonásait, de nővére és édesanyja szerint a talált tetem nem volt azonos vele. Felmerült hát a gyanú: a tettesek egy másik hullára húzták fel Eszter ruháit megtévesztésül.
Megkezdődött a ruszin, szlovák és román tutajosok kihallgatása, akik hosszas vívódás után beismerték: a testet jó pénzért ők öltöztették fel és úsztatták le a megtalálás helyszínéig. Ma már bizonyos, hogy a kihallgatás során nem bántak kesztyűs kézzel a tanúkkal, akik vallomásukat a tárgyaláson is megerősítették. A vízihullán egyébként semmilyen testszőrzetet nem találtak, amit Eötvös a többhetes sodródás és bomlás eredményének vélt. Ez utóbbi ma is a vérvád-hívők egyik fő érve, azaz hogy a test valójában nem Eszteré volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap