A messzi Kelet egy francia fotós szemével
2014. március 28. 18:11
A 90 éves francia fotográfus, Marc Riboud 1955 és 1958 közötti keleti utazásairól született képeinek válogatásából nyílik kiállítás szombaton a budapesti Mai Manó Házban.
Korábban
Az élő klasszikus
"Élő klasszikus" - így jellemezte Kőrösi Orsolya, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ ügyvezető igazgatója Marc Riboud-t, akinek Keleti utazás 1955-1958 című kiállítása szombattól látható a Mai Manó Házban. A 90 éves, lyoni születésű francia fotográfus három évet felölelő, Törökországot, Afganisztánt, Japánt, Indiát, Nepált, Kínát, Pakisztánt és Iránt érintő utazása során készített képeiből 62-t láthat a nagyközönség a Magyar Fotográfusok Házában.
Hozzátette: idén 15 éve, hogy megnyíltak a Mai Manó Ház kiállítóterei, amire az év folyamán rendezvénysorozattal fognak megemlékezni, májusban pedig nagyszabású Magnum-kiállítás nyílik a Nagymező utcai Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora egy kérdésre válaszolva elmondta: ha nincs Henri Cartier-Bresson, ma Marc Riboud nevét ismerné a világ. Riboud-ról szólva kifejtette: a francia művész nem az egzotikumot ragadja meg, képeiről a második világháború utáni humanista fotográfia jegyei köszönnek vissza, s azokon olyan természetességgel nyílnak meg számára az emberek, mintha nem is lenne a kezében kamera.
A Galata hídon, Isztambul, 1955
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap