Ehnaton: őrült vagy zseni?
2014. január 13. 08:59
Korábban
Reform mindenhol
A reform természetesen szorosan összekapcsolódott a művészetekkel. Bár Aton legismertebb ábrázolása, a kezekkel ellátott napkorong már II. Amenhotep uralkodása alatt is megjelent, igazán Ehnaton uralkodása alatt terjedt el; a nagy Aton-templomban például 1700 kőből és sártéglából készült oltár és pad hirdette Aton kultuszát. Az Amarna-reform forradalmat hozott az uralkodócsalád addigi kizárólagos ábrázolásmódjában is, ugyanis míg a korábbi évszázadokban a fáraót és családját jellemzően profilból, mereven, szinte "megfagyasztva" ábrázolták, uralkodása alatt egyre több olyan dombormű született, amelyen Ehnaton és családtagjai sokkal természetesebb formában, mindennapi tevékenységeik közepette jelenik meg.
S hogy mi lehetett ezzel Ehnaton célja? Részben az, hogy megerősítse hatalmát: a természetes, már-már spontaneitást tükröző vizuális reprezentációval az Aton és a nép közötti közvetítői szerepét kívánta hangsúlyozni. Talán ezt a célt szolgálta egyik palotájának erkélye is, ahol - mintegy példát "mutatva" a Buckingham-palota királyi lakóinak - rendre megjelent, s bőrkesztyűket, arany nyakéket és pecsétgyűrűt ajándékozott hű alattvalóinak.
Ehnaton mint szfinx
Az amarnai régészeti kutatások azonban arról árulkodnak, hogy Ehnaton nagyívű vallási reformja kudarcos volt. Az Amarna Project régészei az eltelt nyolc év alatt a feltárt sírokban talált csontelemzésekből arra a következtetésre jutottak, hogy az amarnaiak élete közel sem volt annyira idilli, mint amit a sírok falain látható képek sugároznak – sőt még az általában a nagyobb birodalmak fővárosaira jellemző életszínvonalat sem érte el. A legtöbb embernek csak a kemény fizikai munka jutott, élelmezésük sok kívánnivalót hagyott maga után, a lakosság kétharmada pedig 35 éves kora előtt elhunyt.
Sokatmondó és meglepő a sírmellékletek hiányosságai. Eddig számos amulettet és fogadalmi tárgyat találtak a kisebb, népszerűnek számító istenségek - mint amilyen a törpeként ábrázolt Bész - képeivel, ám egyetlen olyan sírt sem tártak fel, amelyben a napkorong ábrázolása valamilyen formában jelen lett volna. Ez arra utal, hogy az elsöprő erejűnek hitt reform nem tudott meggyökeresedni a nép körében, ami persze illúzió lett volna, ismerve Egyiptom gazdag, évezredekre visszatekintő hitvilágát és szokásait.
A nép támogatásának hiányában Ehnaton reformjának napjai meg voltak számlálva. Jellemző, hogy még a fáraóban is komoly kétségek merültek fel az Aton-kultusz továbbélésével kapcsolatban: sírjában például festett agyagszobrocskákat, ún. shabti-figurákat találtak, ami eretnekségnek számított a monoteista vallásfelfogásban. Halála után négy évvel, mikor fia, Tutanhamon elfoglalta a trónt, a konzervatív erők kerekedtek felül; főműve, Ahet-Aton alig néhány esztendő múlva elnéptelenedett, az udvart Memphiszbe költöztették, a vallásreform emlékét pedig gyakorlatilag kitörölték.
Az ókori egyiptomiak számára Ehnaton őrült, megalomán álmodozó, despota volt, ugyanakkor egy bátor reformer, aki egyedül próbálta meg Egyiptom évezredes szokásait lecserélni valami új, egy addig elképzelhetetlen eszmére. Szerencsétlenségére az Aton-kultusz kevés fogódzót nyújtott azok számára, akik egy mindenki számára elérhető, közeli istenségre vágytak, üzenete pedig túlontúl merev volt ahhoz, hogy nagyobb támogatásra leljen a nép között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.