Szakértők: kizárt, hogy megmérgezték Arafatot
2013. december 4. 14:07 MTI
Francia igazságügyi szakértők szerint kizárt, hogy Jasszer Arafat volt palesztin elnököt megmérgezték - közölték kedden igazságügyi források.
Korábban
Arafat 75 éves korában, 2004. november 11-én hunyt el egy Párizs melletti katonai kórházban. Özvegye engedélyével tavaly kihatolták és mintákat vettek a tetemből, s ezeket svájci, francia és orosz szakértők vizsgálták meg. A francia szakértők kizárták a mérgezés lehetőségét és a természetes halált valószínűsítik. Sem az illetékes nanterrei-i ügyészség, sem Szúha Arafat, a Palesztin Hatóság egykori elnökének özvegye egyelőre nem kívánta kommentálni a vizsgálat eredményét.
Arafat halálának ügyében a nyomozást a nanterre-i ügyészségen azután rendelték el, hogy az özvegy 2012 júliusában feljelentést tett ismeretlen személy ellen gyilkosság miatt. A vizsgálatot azután indították meg, hogy erősen sugárzó polóniumot találtak a volt palesztin vezető személyes tárgyain, ami miatt felmerült a mérgezés gyanúja.
Az üggyel megbízott vizsgálóbírók 2012 novemberben elrendelték Arafat földi maradványainak kihantolását Rámalláhban, hogy a halála ügyében folyó vizsgálathoz mintákat vegyenek belőlük. Mintegy hatvan mintát vettek a maradványokból, majd azokat a felkért svájci, francia és orosz szakértők között elosztották. A vizsgálatot szigorú titoktartás mellett, egymástól függetlenül, külön-külön végezték, s ellentmondásos eredményre jutottak.
A lausanne-i egyetemi kórház sugárfizikai intézetének (CHUV) szakértői októberben azt közölték: sem megerősíteni, sem kizárni nem lehet, hogy Arafat polóniummérgezés áldozata lett. Az ólom és a polónium arányát viszont "abnormálisan" nagynak találták, s úgy vélték: nem lehet véletlen, hogy a földi maradványokban nagy mennyiségben találtak ilyen mérgező hasadóanyagot.
Az orosz szakértők ugyanakkor kizárták, hogy az egykori palesztin vezetőt megmérgezték volna polóniummal. A Szövetségi Orvosbiológai Ügynökség (FMBA) vezetője, Vlagyimir Ujba azt mondta, hogy az orosz szakértők alapos vizsgálatuk ellenére sem találták a kapott mintákban 210-es polónium nyomát. A svájci eredmények közzététele után a Palesztin Hatóság tisztségviselői nemzetközi vizsgálatot sürgettek annak megállapítására, mi okozta valójában a palesztin vezető halálát, és ki állt az állítólagos mérgezés mögött.
Arafat 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban: hasi fájdalmakra panaszkodott, de láza nem volt. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, így nem hoztak nyilvánosságra részleteket Arafat állapotáról, és nem is boncolták fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról? 20:19
- 10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról 19:06
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari 17:05
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának 16:29
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára 16:28
- Háború a diáklányok szemszögéből 16:05
- A világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni országát az utolsó iráni sah 14:20
- Máig a karácsony elengedhetetlen része Csajkovszkij Diótörője 09:05