Erdély elvész a román nemzeti ünnepen
2013. december 1. 15:34 Csernus Szilveszter
Korábban
Elkéstünk
A föderációs tervezet azonban bármilyen szépnek is hangzott, 1918-ban már nem volt elég a románoknak. Jászi tárgyalásaival egyidőben kötötte meg Károlyi a hírhedt belgrádi konvenciót, amely Magyarország egyharmadát, köztük Erdély jelentős részét juttatta a fegyverszüneti vonal mögé. A román hadsereg be sem várva a hírt, már november 12-én megindult, hogy birtokba vegye a területet. A bevonulók a román lakosságnak nyújtandó segítségre és a bolsevizmus veszélyére hivatkoztak. Ezek után nem meglepő, Románia fegyveres támogatásának biztos tudatában a Román Nemzeti Tanács elutasította Jászi ajánlatait.
A magyar kormány még mindig bizakodott: válaszlépésként mindössze a román nemzeti gárdának való fegyverkiszolgáltatást szüntette be november 18-án, de az anyagi támogatástól még nem zárkózott el. A románok elszakadása már 20-án világossá vált, amikor a Román Nemzeti Tanács franciára is lefordított kiáltványban leszögezte szándékukat, miszerint „az erdélyi és magyarországi román nemzet semmi körülmények között sem akar a magyar nemzettel továbbra is bárminő állami közösségben élni (…) az általa lakott területen szabad és független államot létesít”. 21-én pedig nemzetgyűlés összehívását rendelte el december 1. napjára. A Károlyi-kormány válaszproklamációjában demokratikus reformokkal, földosztással és közigazgatási autonómiával igyekezett visszacsábítani a „nem magyarul beszélő” népeket.
Ebben a helyzetben ült össze Gyulafehérvárott a magyarországi románok nemzetgyűlése. A gyűlés 1228 tagjának több mint felét az egyházak, iskolák, egyletek, kultúr- és munkásegyesületek delegálták, míg 600 fő a román választók révén jutott be. A magyar kormány a gyulafehérvári vár tiszti kaszinójának nagytermét bocsátotta a gyűlés rendelkezésére és vonatokat is biztosított a képviselők utazásához.
A nemzetgyűlésen három irányzat dominált a Romániával való egyesülés kérdésében. A szociáldemokraták Románia demokratikus átalakulását szabták a csatlakozás feltételéül, a Stefan C. Pop körül tömörülők Erdélynek Románián belüli autonómiájáért álltak ki, míg a nemzetgyűlés többsége a feltétel nélküli egyesülés híve volt. Ez utóbbit támogatta az egyház mellett a Román Nemzeti Párt Alexandru Vajda-Voevod, és az 1944-es rémtetteiről ismert Iuliu Maniu vezetésével.
A nemzetgyűlés végleges határozata az azonnali csatlakozást mondta ki, de „az új román állam alapvető elveként” egy sor demokratikus követelést is tartalmazott, mint a teljes nemzeti szabadság az itt élő népeknek, sajtó- és egyesülési szabadság, agrár- és választójogi reform. A döntés kapcsán a románok erdélyi számbeli többségükre hivatkoztak. A Gyulafehérvár utcáin összegyűlt százezres tömeg éljenezve fogadta a csatlakozási határozatot kihirdető szónokokat. Az egyházi és nemzeti dalokat éneklő sokaság román, antant és vörös zászlókat lobogtatott.
A nemzetgyűlés egy 200 fős újjáalakított Román Nemzeti Tanácsot választott, amely pedig Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent) alakított. Amíg Romániával nem rendeződött a helyzet, addig ez a két szerv volt Erdély parlamentje, illetve kormánya. A román hadsereg csak december közepére érte el a Belgrádban kijelölt demarkációs vonalat (aminek Gyulafehérvár még így is a magyar oldalán maradt), így a Maniu vezette 15 fős kormány Nagyszebenbe tette székhelyét. Ferdinánd király december 11-én ünnepélyes külsőségek között Bukarestben átvette, majd 26-án kihirdette a gyulafehérvári határozatot, így Erdély és Románia egyesülése utóbbi részéről is hivatalossá vált.
Az egyesült Románia végleges megszervezéséig Erdély az említett törvényhozó és végrehajtó szerveivel autonómiát kapott, de Bukaresté lett a külügy és a hadügy mellett a vasút-, a gazdaság-, és postaügy. A központi kormányba emellett meghívták a Román Nemzeti Párt három tagját is. 1920-ra azonban az „Ó-romániai” kormányzat kivette az országos hatalmat az erdélyi románok kezéből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Viktória királynő szabadítatta ki a csatornaépítéssel is foglalkozó 1848-as hőst tegnap
- Egy kertész lányát vette el a később női ruhában bújkáló jakobinus vezető tegnap
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma tegnap
- Börtönbe zárták a Mediciek a politikatudomány megteremtőjét, Machiavellit tegnap
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál tegnap
- Hiába szereztek fegyvereket, mégsem tudtak megszökni a rabok az Alcatrazból 2024.05.02.
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához 2024.05.02.
- Dél-Amerikába kalauzolja a látogatókat fotókiállításain a Néprajzi Múzeum 2024.05.02.