2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Zalai honvédek a Donnál

2013. november 22. 12:34 MTI

Zalai honvédek a Donnál címmel megjelent Molnár Andrásnak és Szabó Péternek a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetét dokumentáló kötete a Zala megyei levéltár kiadásában.

A több mint 200 oldalas album képekben elbeszélve mutatja be a jórészt zalai alakulatokból álló hadosztály történetét az 1942. tavaszi mozgósítástól az 1943. májusi hazatérésig - mondta el Molnár András. A kötet fotótörténeti szempontból is újdonságot jelent. Míg a korábban megjelent hadtörténeti könyvekben zömében a haditudósítók képei szerepelnek, a zalai honvédek életét dokumentáló könyvben látható fotókat, pillanatfelvételeket a hadosztály tisztjei, közkatonái készítették - hangsúlyozta a levéltár igazgatója.

Minden fotó emberi történeteket mesél el, hitelesen, őszintén tárják fel a történéseket, mutatják be a fronton töltött napjaikat. Az "amatőr fotósoknak" még a visszavonulás idején, a kilátástalanság, a legpokolibb harcok közepette is volt lelkierejük, hogy elővegyék fényképezőgépüket - mondta Molnár András.

A könyv anyagának 90 százaléka magántulajdonban lévő dokumentumokra - fotókra, levelekre, naplókra, visszaemlékezésekre, katonai iratokra - épül. A katonák a hadszíntéren készített képek negatívjait már a háború alatt igyekeztek hazajuttatni. A megőrzött felvételeket a kötet szerzői a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nyilvántartása, felhívások alapján kutatták fel. Több ezer fotót, jobbára a negatívval megegyező nagyságú kontaktképet gyűjtöttek össze, a foltos, sérült képeket Zóka Gyula digitális technikával restaurálta.

Molnár András kiemelte: a zalai honvédek II. világháborús részvételéről kevés dokumentum maradt fenn a közgyűjteményekben, annak ellenére, hogy kiemelkedő szerepük volt a magyar hadtörténetben. A Zala megye legfontosabb katonai alakulatait - gyalogosokat, tüzéreket, szekerészeket, szállítókat - összefogó magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942 nyarán elsőként ért a Donhoz. Közülük véreztek el a legtöbben, ők vívták a legsúlyosabb harcokat. Védőállásaikat utolsóként, a doni áttörést (1943. január 12.) követően, a Voronyezsből visszavonuló németeket fedezve hagyták csak el.

Egymásra vigyázva próbáltak hazatérni, amit fotók is dokumentálnak. Az egyik csoportképen például a honvéd egyenruhába öltöztetett Mike Géza munkaszolgálatos látható. A munkaszolgálatosok nagy része meghalt a visszavonuláskor, de az orvos életét a zalaegerszegi katonák megmentették. Amikor a visszavonulás során rátaláltak a civil ruhás doktorra, katonai egyenruhába öltöztették, élelmezték, a munkaszolgálatos pedig segített a sebesülteken, és hazatérése után megbecsült orvosa lett Zalaegerszegnek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár