125 éve szabadalmaztatták a forgóajtót
2013. augusztus 7. 10:00 MTI
"Tökéletesen zajtalan, hatásosan akadályozza meg a szél, a hó, az eső, vagy éppen a kosz bejutását az épületbe. Mi több, nem csaphatja ki a szél. Nincs lehetőség arra, hogy az emberek összeütközzenek, mégis egyszerre tudnak ki- és behaladni. Szükség esetén az elválasztás megszüntethető, így hosszabb és nagyobb méretű tárgyakat is be lehet juttatni az épületbe" - ez állt abban a szabadalomban, amelyet százhuszonöt éve, 1888. augusztus 7-én kapott meg az amerikai Theophilus Van Kannel, találmánya forgóajtó néven lett ismert.
Korábban
A függőleges tengely körül két, három vagy négy szárnnyal forgó praktikus találmányt szívesen alkalmazzák irodaházak, hotelek, bevásárlóközpontok, repterek, közintézmények építői, így az emberek többsége ma már naponta többször halad át rajtuk. Létezéséhez már annyira hozzászoktunk, hogy biztosan nem tévesztjük el a kijáratot, sőt a gyerekek játéknak is használják a forgóajtót. Napjainkban a kézi erővel működtetett forgóajtókon kívül automatikusokkal is találkozhatunk, de ezek az érzékelők ellenére is veszélyesebbek, nemrég Japánban egy kisfiú halálát okozta egy rosszul működő szerkezet.
Az Amerikai Szabadalmi Hivatal által kiállított 641 563. számú okirat maga nem tartalmazta a forgóajtó kifejezést, a köznyelvben azonban ez az elnevezés ragadt meg. A csodabejárattal először New York lakói találkozhattak: 1899-ben a Broadwayn, a 43. és 44. utca között álló Rector's étterem kápráztatta el vendégeit egy faszerkezetes forgóajtóval. Van Kannel folyamatosan tökéletesítette tervét, amelynek még olyan előnyt is tulajdonított, hogy megvéd a fertőző betegségektől és komolyan meg volt győződve arról, hogy a forgóajtót magánlakásokban is alkalmazni fogják.
A feltaláló által felépített vállalkozás, amely ma az International Revolving Door Company nevet viseli, Van Kimmel 1919-ben bekövetkezett halála után is virágzott. Napjainkban ez a legpatinásabb és legnagyobb ilyen jellegű cég, némely általuk gyártott forgóajtó száz évnél is hosszabb ideje üzemel minden probléma nélkül. A forgóajtók ideje a felhőkarcolók korszakának beköszöntével jött el igazán, mert az ilyen bejárat megvéd az ajtónyitáskor jellemző "kémény-hatástól", amikor a levegő hirtelen beáramlása esetenként ablakokat képes kitörni. A technika tökéletesítéséhez tragédiák is hozzájárultak: 1942-ben egy bostoni éjszakai szórakozóhelyen 492 vendég égett bent, mert a lángok felcsapása után a forgóajtó lehetetlenné tette a tömeg kijutását. A tragédiát követően törvény rendelkezett arról, hogy csak olyan forgóajtót lehet beépíteni, amelynek szárnyai vészhelyzetben összecsukódnak.
Jobboldali közlekedésű országokban jellemzően az óramutató járásával ellentétes irányban forognak az ajtók, a baloldali közlekedésűekben az óramutató járásával egy irányban. Korunk legméretesebb forgóajtaja a Novotel Citygate Hong Kong szálloda épületében található: 4,8 méteres magassága mellett négy darab, 3,2 méter hosszú szárny pörgeti be a vendégeket. Léteznek egyirányú forgóajtók is, amelyeket biztonsági célokra, például repülőtereken beléptetésre használnak. A forgóajtóban jellemzően egyszerre csak egy ember léphet be az épületbe, kivételek a rosszízű amerikai mondás szerint a magyarok, akik mögötted mennek be, de előtted jönnek ki. Érdekesség, hogy Van Kannel feltalált egy, a maga korában igen kedvelt vidámparki játékot is, amely a mai dodzsemre emlékeztetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban 09:05
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül az 1996-os dagesztáni túszdrámát tegnap
- Látványos színpadi shownak hitték Richmondban a tűzvészt tegnap
- A Watergate-botránnyal teljesen aláásta hatalmát Richard Nixon tegnap
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét 2025.01.08.
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról 2025.01.08.
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking 2025.01.08.