A történelem Supermanjei: hősök és legendák
2013. június 20. 17:29
Idén lett 75 éves Superman, aki eleinte a képregények, majd a mozgókép rajongóit kápráztatta el, sikere máig töretlen. Az ókortól az újkorig ismerünk legendákat különleges képességű, átlagon felüli erővel rendelkező hősökről, akik az erejük mellett nemes tetteik révén váltak csodálat tárgyává. Régi idők "szuperhőseiből" szemezgettünk.
Korábban
Gilgames
Bár valódi személyről van szó, aki 4600 évvel ezelőtt a mai Irak területén lévő Uruk ötödik királyaként uralkodott, Gilgames élete a mitológiák ködébe vész, így sokan úgy vélik, hogy az ókori hős csupán kitalált személy. Hatalmas, emberfeletti erővel lett felruházva a legenda szerint kétharmadban részben isteni, egyharmad részben emberi lény.
Gilgames új életet kezd az istenek által életre hívott vademberrel, Enkiduval való találkozás kalandjai közepette. A történet szerint az ellenségekből jó barátokká váló hősök istenekkel találkoznak, furcsa lényekkel harcolnak, s szörnyeket küldenek át a másvilágra, miközben erős kötelék alakul ki a két szereplő között. Miután Enkidu meghal, Gilgames egész életét a halhatatlanság titkának kutatásával tölti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap