Mi lesz Hitler szanatóriumával?
2013. június 6. 10:59
Rozsdás ágyak, kúszónövényekkel befutott, graffitis falak, málladozó festék – így néz ki a gigantikus Beelitz-Heilstätten-i kórház, ahol egykoron Adolf Hitlert kezelték, s amelyet a német újraegyesítés után hagytak magára.
Korábban
A hatvan épületből álló komplexumot a 19. század végén kezdték építeni, s eredetileg a tuberkulózisban szenvedő betegeket gondozták falai között. Az első világháború idején a Beelitz-Heilstätten (Beelitz-szanatórium) egy részéből hadikórház lett, 1916-ban itt ápolták többek között a somme-i csatában megsérült Hitlert is.
A második világháború idején a szövetségesek számos épületet lebombáztak, majd a szovjet Vörös Hadsereg szállta meg, s egészen 1990-ig szovjet katonai kórházként funkcionált. Hitler mellett itt kezeltette magát Erich Honecker német kommunista vezető, az NDK államtanácsának elnöke is, aki májrákja miatt vette igénybe a friss levegője és a Berlinhez való közelsége miatt csodált komplexumot.
A szovjet csapatok kivonulása (1994) után próbálták privatizálni az épületet – mindhiába. Egy részét a Parkinson-kórban szenvedőknek tartották fenn, de azt is csak 2000-ig. Az egykoron éttermet, postahivatalt és még egy saját erőművet is fenntartó Beelitz-Heilstätten hamarosan szellemvárossá lett, talán pont ezért ragadhatta meg A zongorista és a Valkűr című filmek alkotóinak fantáziáját, de például a német Rammstein is forgatott itt klipet.
Hitler és Honecker is itt kezeltette magát
Ma a graffitisek "otthona"
Igazi szellemváros lett
Bár a kúszónövények nagyon hangulatossá teszik, ráférne a renoválás
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között (harmincéves háború, örökösödési háborúk, napóleoni háborúk és a bécsi kongresszus)](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/787.jpg)
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Fogadással kezdődött a Lumière fivérek zseniális találmányának története 19:05
- Középkori államelmélet alapján nem is kerülhetett volna a trón közelébe II. Béla 16:05
- Érintetlen csodák Kelet-Törökországban 11:20
- Rudolf herceg először szeretőjével végzett, mielőtt öngyilkos lett 09:56
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 09:20
- Emberek millióit ültette a képernyők elé a Ki mit tud? 09:05
- Többen és könnyebben igényelhetik újra az energiahatékonysági támogatást 08:00
- Karl Benz szabadalmaztatta a gázpedált, a kuplungot, a sebességváltót, valamint a gyújtógyertyákat is tegnap