Mélyítenék a felekezetközi párbeszédet a reformáció 500. évfordulóján
2013. május 3. 16:28 MTI
A felekezetek közötti párbeszéd mélyítésére, az egymás mellett élés elfogadására, a vallási türelem gyakorlására is alkalmas lehet a reformáció kezdetének 500 éves évfordulója - mondta Margot Kaessmann, a 2017-ben a reformáció 500 éves jubileumát ünneplő emlékév nagykövete pénteken Hamburgban az MTI-nek adott interjújában.
Korábban
Elmondta, feladataihoz tartozik, hogy a jubileumi év kapcsán más egyházakkal tartsa a kapcsolatot, és világszerte ismertté tegye, hogy a reformáció elindulásának 500 éves jubileuma lesz 2017-ben.
Margot Kaessmann - aki korábban hannoveri evangélikus püspök és a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) tanácsának elnöke volt - kiemelte: Ferenc pápa szimpatikus megnyilvánulásokat tett megválasztása óta, de az ökumenikus mozgalomról még nem nyilatkozott. Úgy vélte, a kiengesztelődés szép példája lenne, ha a katolikusokkal együtt tudnának emlékezni a reformáció kezdetére. Megoldandó teológiai problémának nevezte, hogy a szertartások keretében az úrvacsorát a katolikusok és a protestánsok együtt vehessék magukhoz, erre - mint mondta - az evangélikus egyházban már most lehetőség van.
Közölte: 2017-ben Wittenbergben, a reformáció szülővárosában protestáns világkiállítást rendeznek, ahol a különböző országokban kisebbségben élő egyházak is bemutatkozhatnak, így a kelet-európaiak vagy a franciaországiak is.
Kaessmann beszámolt arról, hogy a 2017-es jubileumi évre való felkészülés jegyében már most tematikus éveket rendeznek. Tavaly volt a reformáció és a zene tematikus esztendeje, gyülekezeti kórusok jártak egymáshoz vallásos dalokat énekelni, idén pedig a reformáció és a tolerancia évét tartják.
Idei rendezvényeiken a reformációt elindító Luther Márton és a zsidóság kapcsolatát vizsgálják, ennek kapcsán pedig a reformáció árnyoldalairól, az antiszemitizmusról is beszélni kell. Nagyon fontos feldolgozni a reformáció történetét ebből a szempontból is Németországban, ugyanakkor a más vallásúakkal, így az iszlám követőivel is párbeszédet kell folytatni - hangsúlyozta Kaessmann. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a felvetett témák az egész társadalom számára tudatformálóak és ismeretátadóak lesznek.
A 2017-es jubileumi év nagykövete emlékeztetett arra is, hogy a reformátorok korabeli erőszakos cselekedeteiről sem szabad megfeledkezni, ami egyebek mellett a XVI. századi német parasztháború során mutatkozott meg.
Rámutatott: a kereszténységnek szóvá kell tennie, hogy miközben Németország a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre, a közéletben sokan panaszkodnak, hogy nincs teljes béke a világon. Kaessmann örömének adott hangot, amikor megtudta, hogy Magyarországon 12 részes animációs film készül Luther Márton életéről, amely feldolgozza a reformátor hitre jutását, küzdelmeit és gondolatvilágát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap