Megnyílt a Louvre új iszlám művészeti gyűjteménye
2013. április 26. 10:30
Korábban
Megindul a tervszerű gyűjtés
Már a királyi gyűjtemények „államosítása” során is valódi ritkaságok kerültek a múzeumba, de a tervszerű gyűjtés valójában a 19. század végén és a 20. század elején indult meg a gyűjtők és a történészek közös munkájának köszönhetően, miután az iszlám kultúra első hivatalos bemutatóit megrendezték Párizsban. Ebben az időben a „muzulmán művészet” tárgyai még az iparművészeti kollekcióhoz tartoztak, emiatt a különféle iparművészeti társulatok is igencsak élen jártak a 16–18. századi keleti tárgyak vásárlásában. Kezdetben az egymástól függetlenül alakuló két gyűjtemény, a Louvre középkori, főként üveg-, kerámia-, fa- és réztárgyai, valamint az Iparművészeti Múzeum korban hozzánk közelebb álló anyaga, nevezetesen a szőnyegek és textilek jól kiegészítették egymást. De hamarosan a Louvre is átfogó gyűjtési politikába kezdett, és az első világháború előtt egy jelentős gyűjteménnyel gyarapodott Delort de Gléon bárónő hagyatéka révén.
Az 1905 és 1945 közötti időszakot a helykeresés határozta meg: előbb a pavillon d’Horloge, később a pavillon Sully adott otthont az Ázsiai művészet osztályába sorolt iszlám tárgyaknak. 1945-ben, miután megszületett a döntés az ázsiai gyűjtemény önálló múzeummá alakításáról (ez lett a Musée Guimet), a kínai–japán tárgyak kiválása a közel-keleti gyűjtemény további sorsára is hatással volt. Az iszlám tárgyakat besorolták a Keleti régiségek osztályába, és a Louvre egykori kápolnájába vitték, ahol a korábbiaknál is kevesebb hely jutott a bemutatásukra.
A következő évtizedek nemzetközi politikai történései miatt szinte teljesen elfordult a kurátorok figyelme az „arab tárgyaktól”, és ez így is maradt egészen a Grand Louvre program, vagyis a föld alatti bővítés befejezéséig. Ezt követően, 1993-ban nyílt meg az iszlám gyűjtemény első jelentős bemutatója a Richelieu-szárny földszinti, nyolcszáz négyzetméteres új kiállítóterületén. A helyhiány azonban itt sem tette lehetővé ennek a nagyon fontos anyagnak a méltó reprezentálását, ezért Henri Loyrette 2001-ben elhatározta, hogy megfelelő méretű és minőségű elhelyezést biztosít az önálló gyűjteményként elismerendő, így országos jelentőségűvé emelkedő kollekció számára. Végül Chirac elnök 2003-ban megalapította a múzeum nyolcadik önálló gyűjteményeként az Iszlám kultúrák művészetének osztályát, és letétként hozzácsatolták a szomszédos Iparművészeti Múzeum raktárában porosodó, a témát kiegészítő mintegy háromezer-ötszáz műtárgyat is.
A Louvre, mint ezt az új gyűjtemény bemutatása kapcsán hangsúlyozták, küldetésének tekinti „a nagybetűs Iszlám bemutatását, vagyis nem elsősorban a szó vallási jelentését, hanem a hatalmas területre kiterjedő kultúra sokszínűségét, a nem-muzulmán népekre kifejtett hatását kívánja megismertetni a világgal”. Ahogyan Loyrette fogalmaz: a nyolcadik gyűjtemény megalapítása „egyszerre kulturális és politikai gesztus, aminek egyszerűen az a célja, hogy megismertesse ennek a civilizációnak ragyogó arcát. Mindezt a mediterrán kultúrákkal összefüggésben, azok közelségében, a történeti, irodalmi, filozófiai és tudományos hagyomány közegébe beágyazva mutatjuk be. Világossá kell tenni a kultúrák közötti közelséget, a köztük lévő folyamatos kulturális kölcsönhatást, ez a Louvre valódi küldetése.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap