A legképtelenebb náci összeesküvés-elméletek
2012. november 8. 09:39
Korábban
A Gonosz szállta meg a nácikat
A szóbeszéd forrása maga a Vatikán: Gabriele Amorth atya, aki több mint negyedszázada a Vatikán vezető egzorcistája, nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak még 2006-ban, hogy Adolf Hitler és Joszif Sztálin is a Gonosz megszállottja volt. A második világháború idején pontifikáló, vitatott megítélésű XII. Pius pápa (1939-1958) „távolról” akarta kiűzni a gonosz szellemet Hitlerből, de nem járt sikerrel – állítja az ördögűző.
Gabriele Amorth
„Meg vagyok győződve róla, hogy a nácikat mind megszállta a Gonosz. Csak abba kell belegondolnunk, hogy mit tett Hitler, na és persze Sztálin. Ezt megállapíthatjuk abból, hogyan viselkedtek és miket csináltak, kezdve attól, hogy milyen szörnyűségeket követtek el parancsra” – nyilatkozta az első ördögűzését 1986-ban végző Amorth atya.
Amorth atya egyike volt azoknak a vatikáni tisztségviselőknek, akik azt állították, hogy J.K. Rowling népszerű Harry Potter regényei „hamisan különböztetik meg a fekete és a fehér mágiát,” s szerinte a II. János Pál pápa ellen 1981-ben elkövetett merénylet is az ördög műve volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap