Sportoló elnökök
2012. november 6. 12:40
Korábban
Theodore Roosevelt
Habár az elnököt rövidlátása távol tartotta egykori egyetemi csapatától, mindig hangoztatta, hogy az amerikai futball milyen jó hatással van a fizikumra. Még New York-i rendőrbiztosként segítette feléleszteni az évenkénti Harvard-Yale mérkőzéseket, miután azok két évig szüneteltek az 1894-es Hampden Park-i vérfürdőt követően.
Azonban a rengeteg halálos kimenetelű összecsapást látva az elnök is elismerte: reformok kellenek a sportág megmentése érdekében, főleg azért, mert fia is játszott, jelesül a Harvard csapatában. A Chicago Tribune például 1904-ben arról számolt be, hogy csak abban az évben 18 halálos kimenetelű baleset és 159 súlyos sérüléssel végződő eset történt a tengerentúlon.
Az orosz-japán háború utáni tárgyalásokat követően Roosevelt arra törekedett, hogy – a csataterek után – a focipályákon is véget vessen az erőszaknak, ezért 1905. október 9-én a Fehér Házba hívta a sportág jeles képviselőit, edzőit, a Harvard, a Yale és a Princeton sportvezetőit, a túlzott erőszak megszüntetésére és a fair play bevezetésére ösztönözve őket. Az oktatási intézmények később nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélték a brutalitást és ígéretet tettek a játék tisztaságának megtartására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap