Forradalmi szövegek a történelemből
2012. október 31. 19:27
Korábban
A legrégebbi héber szöveg
A Jeruzsálemi Héber Egyetem régészei a feliratra 2008-ban bukkantak az Elah-erődben, mai nevén Hirbet Kejjafában. A tudósok úgy vélik, ez a legjelentősebb lelet 1947 óta, amikor Kumránban megtalálták a legendás papirusztekercseket. A háromezer éves agyagtáblán ötsoros antik felirat olvasható, amely a külföldieket, özvegyeket és árvákat védő társadalmi törvényeket írja le.
A felirat valószínűleg időszámításunk előtt 975-ben keletkezett. A kánaáni nyelvekből átvett írásjeleket egy diák írhatta gyakorlásképpen az osztrákónra, vagyis agyagcserépre. A törvények szövegeinek másolata azon királyi hivatalnokok képzését szolgálta, akiknek a helység jogi tárgyalásait kellett felügyelniük.
„Teremtsetek jogot a rabszolgáknak és az özvegyeknek, teremtsetek jogot az árváknak és az idegeneknek! Védjétek meg a gyermekek jogait és védjétek meg a szegények jogait!” - szól a felirat második és harmadik sora, amiből kiderül, hogy a hátrányos helyzetűek oltalma Izrael legrégebbi jogai közé tartozik. Az izraeliek ezzel a legrégebbi kánaáni és egyiptomi hagyományokhoz kapcsolódtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap