A történelem leggazdagabb emberei
2012. október 18. 18:58
Korábban
9. Henry Ford, az autóipar úttörője
A Michigan államban a polgárháború idején született Fordról korán kiderült, hogy érzéke van a mechanikához és a technikához. Kezdetben egy detroiti gépjavító műhelyben inasként dolgozott, ám saját műhelyében gyakran megszerelte az aratómunkások gépeit is.
Ford 27 évesen belépett a Detroit Edison Electric Company-ba, ahol hamarosan rádöbbent arra, hogy a közönség vevő lenne egy a traktortól fejlettebb közúti járműre is, így belemélyedt a benzinmotor tanulmányozásába. Első homokfutóját 1893-ban mutatta meg a szélesebb közönségnek.
Egy évtizeddel később megalapította saját vállalatát Ford Motor Company néven, s autók tömeggyártásába kezdett, 1920-ban már napi 1000 darab Ford-modell gurult le a gyártósorról. A futószalagos modern tömeggyártás és az autóipar úttörője igen magas béreket fizetett munkásainak, amit Ford a siker egyik zálogának tartott.
Az első világháborúban a harcban álló nemzetek közötti mihamarabbi békekötést szorgalmazta, ám erőfeszítéseit nem koronázta siker, a két világháború közötti politikusi ambícióiról pedig időközben lemondott. Az 1947-ben elhunyt Henry Ford tekintélyes vagyont hagyott maga után, amely ma 199 milliárd dollárra rúgna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap