Megtalálhatták Nagy Sándor felesége és fia sírját
2012. október 10. 12:00
Észak-Görögországban, Amfipolisz városához közel, Serres mellett tárták fel azt a sírt, amely a feltételezések szerint Nagy Sándor felesége, Rhóxané és fia, IV. Alexandrosz földi maradványait rejti - olvasható a Greek Reporter angol nyelvű görög hírportál cikkei között.
Korábban
A kör alakú bekerített terület átmérője 3 méter, magassága szintén, a sírhely pedig egy urbánus területen, Amfipolisz apró városához közel található. Ugyan az első hírek arról szóltak, hogy ezen a helyen nyugodhat a makedón uralkodó, Nagy Sándor felesége, Rhóxané, és fia, IV. Alexandrosz, Katerina Peristeri kutatásvezető felhívta a figyelmet: túl korai lenne még az elhunytak kilétéről beszélni. Bár a terület már 1965 óta ismert, a szakembereknek először nyílt alkalmuk ásatást folytatni a helyszínen. A projektre nem különítettek el forrást, így csak a sír egyes részei kerültek napvilágra.
„Természetesen ilyen bekerített területet még nem láttunk – sem Verginában, sem máshol Görögország területén, efelől nincs kétségem. Azonban a további, történelmi alakokkal kapcsolatos asszociációkat vagy feltételezéseket még korainak tartom a bizonyítékok elenyésző száma miatt, a pénzügyi nehézségek következtében ráadásul egyelőre nem tudjuk folytatni a sír feltárását” – összegzett Peristeri.
Nagy Sándor a baktriai vár elfoglalásakor, i.e. 327-ben vette feleségül a szépséges Rhóxanét, akibe az ókori életrajzírók szerint a makedón uralkodó azonnal szerelmes lett. Rhóxané, férje halála után, i. e. 323 augusztusában fiút szült, akit IV. Alexandrosz néven királlyá választottak. Egyes vélekedések szerint Rhóxané ölte meg férjét, akit állítólag sztrichninnel mérgezett meg. Antipatrosz fia, a nagyravágyó Kasszandrosz Makedóniába visszatérve ölte meg Nagy Sándor özvegyét és fiát, a később egyeduralkodóvá előlépett IV. Alexandroszt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap