A Lánchíd tervrajzai

2011. november 17. 13:05

A levéltár tervtárának gyűjteményében több mint 350 Lánchíddal kapcsolatos tervrajzot őriznek, amelyek segítségével végigkövethetjük a híd létrejöttét, mivel köztük döntést előkészítő és kiviteli tervek, valamint a hídépítés során használt gépek, szerszámok és eszközök rajzai egyaránt megtalálhatók - írja Török Enikő a Magyar Országos Levéltár honlapján.

Korábban

A döntést előkészítő rajzok a tervezőtől, William Tierney Clark (1783-1852) angol mérnöktől származnak, és több kiviteli tervet is ő készített. A döntést előkészítő terveket W. T. Clark Sina György bécsi bankárnak, a hídépítéssel foglalkozó részvénytársaság alapítójának, illetve Széchenyi Istvánnak, a hídépítés megszervezésével megbízott Országos Küldöttség elnökének küldte meg. A tervrajzokhoz kapcsolódó angol nyelvű levelek részben megtalálhatók az N 67-es törzsszámon, az 1839-1840. évi országgyűlés anyagában.

Az Országos Küldöttség és Sina György döntött a tervező mérnök személyéről és az építendő híd típusáról. A fenti rajzon W. T. Clark a kőhidat, a vashidat és a háromnyílású lánchidat hasonlította össze. Piros szín jelöli a lánchíd két pillérét és az ívét. A rajzból kiderül, hogy a vas- és kőhidat több pillérrel, öt illetve hat pillérrel lehetett volna megoldani. Minél több pillért építettek volna, az annál inkább növelte volna az árvízveszélyt jégzajlás idején. Ezzel a rajzzal is azt igyekezett bizonyítani Clark, hogy a lánchíd a legmegfelelőbb megoldás Pest és Buda számára.

W. T. Clark összesen három lánchíd tervét nyújtotta be Sina Györgynek, illetve az Országos Küldöttségnek. A mai Lánchíd tervén kívül egy kétpillérű gyaloghíd tervét, mely a mai Erzsébet híd környékén állt volna, ezt a gh vonal jelöli. A harmadik egy egynyílású lánchíd lett volna, melyet lejjebb, a Gellérthegyi szorosnál építettek volna fel, az xy-nal jelölt vonalon. Ezeken a területeken a láncokat a Gellért-hegyben kellett volna megerősíteni, illetve a pesti oldalon magántelkeket kellett volna kisajátítani a parti pillér és a felhajtás kialakításához. Az Országos Küldöttség végül is a gyaloghíd és az egynyílású híd tervét elvetette.

Clark az 1838. szept. 12-én kelt, Széchenyi Istvánhoz címzett levelében – melyhez tervrajzot is mellékelt – arra kérte a grófot, hogy a – végül megépült – híd pontos helyének kiválasztását bízzák rá. Clark egyrészt a Nákó-ház – melynek helyén most a Gresham-palota áll – , másrészt az akkori Mázsa utca irányában gondolkodott. Piros színű vonal jelöli az első lehetőséget, fekete a másodikat. Végül a Nákó-ház vonalában építették meg a hidat. Mivel ez a terület az akkori városközponton kívül esett, ezért itt a pesti oldalon nem kellett házakat lebontani a hídfő, a fel- és lehajtó kialakításához. Azonban a budai oldalon katonai raktárak voltak, és ezeket el kellett bontani a hídépítéshez. A kapuzat kialakítására is két javaslatot készített Clark.

Az 1838. szeptember 18-án tartott ülésén az Országos Küldöttség elfogadta Clark tervváltozatát. Megszövegezték a szerződést, amely a Sina által alapított Lánchíd Részvénytársaságot felhatalmazta a híd megépítésére. Eszerint a hidat W. T. Clark terve alapján, háromnyílású lánchídként a Nákó-ház vonalában kell felépíteni. Majd a szerződést az országgyűlés is elfogadta, és azt – az 1839. május 14-i szentesítés után – mint az 1840. évi XXXIX. törvénycikket törvénybe iktatták.

1840-ben kezdték meg a Lánchíd építését. Az alaptestek elkészítése jászolgát segítségével történt. A jászolgát ideiglenesen megépített földgát, melyet mindkét oldalán cölöpsor véd az elmosás ellen. A pillérek és a hídfők kijelölt helyét hármas cölöpsorral vették körül, a cölöpsorok közül kikotorták a kavicsot, a közöket vízzáró agyaggal töltötték ki, a faépítmény belsejéből kiszivattyúzták a vizet és a nyílt munkagödörben leástak a teherbíró talajig.

Az első cölöpöt – az 1839-es két próbacölöpöt nem számítva – 1840. július 28-án verték le a budai mederpillérnél. Több ezer (kb. 7000) cölöpöt vertek le, melyek nagy része ma is a Duna fenekén nyugszik. A cölöpök szlavóniai fenyőfából készültek, végükön vassarukkal. A cölöpverést verőkossal hajtották végre, egy cölöp leverése átlagban 400 ütéssel történt. Ez a munkafolyamat kb. 2 évig tartott, 800 munkás részvételével, köztük szép számmal voltak angolok is. A jászolgátakat ábrázoló rajzok a Sina és George Burge angol építési vállalkozó között létrejött szerződés mellékletei. Burge végezte a híd alapozási munkálatait.

Miután a gödörből, a jászolgát belsejéből kiszivattyúzták a vizet, megkezdték az alapozást, melyhez téglát, homokkövet és cementet használtak. A téglát a pesti és óbudai téglavetőkből, a homokkövet Vácról és Sóskútról szállították. A pillérek felmenő falazatainak burkolata mauthauseni faragott gránitkő. Elsőnek a pesti hídfő alapgödre készült el, ahol 1842. augusztus 24-én megtartották a Lánchíd alapkőletételi ünnepségét.

A hídfőknél található a lánckamra - ahol a láncok lehorgonyzása történt - és a lánccsatorna. A leérkező láncvégeket erős vastömbök (lehorgonyzó öntvény) horgonyozták le a kamrák falához támaszkodva. A lehorgonyzáshoz szükséges acéltömböket Bécsből szerezték be, az öntöttvas részeket Magyarországon állították elő. 1848. március 28-án kötötték be az első láncvéget a pesti lánckamrába.

A kiviteli rajzokon Fest Vilmos és Berger József nevével találkozunk. Fest mérnökként dolgozott a hídépítésen, és 1844-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1845-től pedig rendes tagja lett. Berger József 1848-ban nyert rajzolói alkalmazást az építkezésnél. A hídfőkön építették meg a vámházakat, ugyanis a hídon történő átkelésért hídvámot szedtek, a nemesek sem élveztek vámmentesség. Ez biztosította a részvénytársaságnak, hogy befektetése megtérül. A hídvám szedését 1918. november 30-án törölték el. A hídfőkkel párhuzamosan a pilléroszlopok is épültek. A pilléroszlop (pillér és kapuzat) tetején látható a két láncnyereg, itt kellett átvezetni a láncot. A láncok felemeléséhez szükséges erőt a pesti parton telepített gőzgép fejtette ki hatszoros csigasor közvetítésével.

A láncok lemezkötegekből álltak, egy kötegben tizenegy, illetve tíz lemez volt. A lánclemezek Angliában készültek kovácsoltvasból, és vízen szállították Magyarországra. Angliából az első küldemény vasanyag 1846. október 2-án indult el, és 1847 folyamán érkezetek meg a láncok, még ebben az évben megkezdődött a láncok felhúzása. A pályaburkolatot tölgyfa pallókra helyezett fakockák alkották. A járdák andrás-keresztes fakorlátjai fából készültek, vas keretben.

A tervrajzok között az építkezés során használt gépek, eszközök, szerszámok rajzai is megtalálhatók, pl. a cölöpveréshez használt gép, illetve a szivattyú - amivel a vizet a jászolgát belsejéből kiszivattyúzták - rajza.

A szabadságharc és a lánchídi baleset is lassította az építkezést, így a hidat 1849. november 20-án adták át a forgalomnak.

A MOL cikke