Exhumálhatják Franco maradványait
2011. október 17. 13:23 The Daily Telegraph
A spanyol kormány áthelyezné Franco maradványait, hogy az így megüresedő mauzóleumot a megbékélés múzeumává alakítsák.
Korábban
Franco sírja jelenleg egy Madrid közelében fekvő mauzóleumban (Elesettek völgye) van, amelyet kényszermunkára fogott politikai foglyokkal építtettek. A tervek szerint a testet áthelyeznék a madridi El Pardo temetőbe, a diktátor egykori felesége, Carmen Polo mellé. Franco falangista pártjának alapítója, Jose Antonio Primo de Rivera számára is új nyughelyet akarnak kijelölni a hatóságok, akik az így megüresedő mauzóleumot a megbékélés múzeumává akarják alakítani.
Az emlékmű sorsáról döntő szakértői bizottság csak november 20. után teszi közzé jelentését, ugyanis ekkor lesznek az általános választások, valamint Franco halálának évfordulója is.
A jelentést előkészítő anyagokból eddig kiszivárgott részletek szerint a döntéshozók remélik, hogy Franco családja beleegyezik az exhumálás. A tervek végrehajtását azonban megnehezíti, hogy Franco családja és az emlékhely védelmére alakult szervezet hevesen ellenzi a testek áthelyezését.
Az emlékműben Francón kívül még 30 ezer ember nyugszik, akik Franco hívei és ellenségei közül kerültek ki. Néhány család kérvényezte az elhunyt hozzátartozója áthelyezését, de kérésüket elutasították.
Az Elesettek völgyének megítélése megosztja a spanyol lakosságot. Míg a diktátor hívei virágokat helyeznek el és misével emlékeznek Francóra, addig mások a mauzóleum-emlékmű lerombolását sürgetik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője 09:54
- 400 kilométert gyalogolva tiltakozott a sóadó ellen Gandhi 09:05
- 10 meglepetés az űrről tegnap
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban tegnap
- Iskolanővérek és az ostrom viharai tegnap
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? tegnap
- Merész gondolataival már fiatalon kitűnt Johann Gottlieb Fichte tegnap
- Patikusoknál tankolt első hosszabb autóútján Karl Benz tegnap