Egy váci polgárcsalád a két világháború között
2011. szeptember 1. 09:02 MTI
A Vác életében kiemelkedő szerepet játszó Karay-Krakker Kálmán és fia, Karay Kálmán polgármesterek tevékenységét mutatja be a város levéltárának pénteken nyíló új kiállítása.
Korábban
Mint azt Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója, a kiállítás kurátora elmondta, a Madách Imre Művelődési Központban nyíló tárlat Karay-Krakker Kálmán és fia, Karay Kálmán polgármester személyén, tevékenységén keresztül mutatja be a város sorsának alakulását a két világháború között.
Karay-Krakker Kálmán 1924 és 1935 között tizenegy éven át volt Vác polgármestere, s az időszakot a békés építkezés jellemezte. Ez az idő a város modernizációs szakaszának tekinthető: ekkor kezdődtek a parcellázások, hogy az egyre szélesedő tisztviselő- és jól fizetett munkásrétegek lakáshoz, házhoz jussanak - mutatott rá Horváth Ferenc, azt is hozzátéve, hogy a parcellázások következtében új közműveket is kellett építeni, ezért bővítették a villanyvezeték- és a csatornarendszert, 1928-tól kezdve pedig már a városi vízmű szolgáltatta a vezetékes ivóvizet.
"A várost folyamatosan szépítették és parkosították, a barokk kor után Karay-Krakker Kálmán idején formálódott leginkább a város" - emelte ki a kurátor. Fia, Karay Kálmán apja útját kívánta követni, 1943-44-es tevékenységét azonban már a II. világháború határozta meg - jellemezte a kiállítás másik főszereplőjét Horváth Ferenc, rámutatva, hogy történtek ugyan gyártelepítések, de a polgármester fő feladata ekkor már a város háborúra történő felkészítése volt.
A kiállítás Karay-Krakker Kálmán leszármazottjának, Cserni Istvánné Akkerman Veronikának és családjának a segítségével jött létre, a tárlaton a birtokukban lévő tárgyak, festmények, fényképek láthatók, melyeket levéltári, könyvtári és magángyűjteményi dokumentumok egészítenek ki.
A tárlat szeptember 26-ig látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap