Így esett szét a Varsói Szerződés

2011. július 1. 11:27 MTI

Húsz éve, 1991. július 1-jén Prágában a Varsói Szerződés tagállamainak delegációi megállapodtak a kelet-európai volt szocialista országok közös katonai-politikai szervezetének megszüntetésében.

Korábban

A Varsói Szerződés Szervezete létrehozásának közvetlen előzménye volt, hogy az NSZK-t 1955 májusában felvették az 1949-ben megalakult NATO-ba, s szerepet játszott benne az is, hogy az osztrák semlegességet kimondó államszerződés ugyancsak 1955. májusi aláírásával megszűnt a szovjet csapatok romániai és magyarországi állomásozásának jogi alapja (ezek jelenléte biztosította a szárazföldi összeköttetést a Szovjetunió és az Ausztriába telepített megszálló csapatok között.)

A bevezetőből és 11 cikkelyből álló szerződést 1955. május 14-én írta alá Varsóban nyolc, magát szocialista orientációjúnak nyilvánító ország (Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió). Az eredetileg 20 évre szóló barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést 1975-ben tíz, majd 1985-ben újabb húsz évvel meghosszabbították.

A katonai szövetség keretében egyesített fegyveres erőket hoztak létre, a közös parancsnokság alá helyezett haderők parancsnoksága élén szovjet tiszt állt. A magas szintű tanácskozásokra, a szerződés végrehajtásával kapcsolatban felvetődő kérdések megvizsgálására a "nyolcak" Politikai Tanácskozó Bizottságot (magyar szóhasználatban testületet) állítottak fel, és működött egy állandó honvédelmi miniszteri és külügyminiszteri bizottság is. Magyarország az 1956-os forradalom idején bejelentette kilépését a moszkvai székhelyű szervezetből, de ez a szovjet intervenció miatt meghiúsult. Albánia 1968-ban kilépett, de már korábban, 1962-ben felfüggesztette tagságát, Románia pedig 1964-től csak bizonyos korlátozásokkal vett részt a VSZ tevékenységében. A két német állam 1990. októberi egyesülésével még a szövetség formális felbomlása előtt megszűnt az NDK tagsága is.

A szerződő felek vállalták, hogy az ENSZ Alapokmányának megfelelően nemzetközi kapcsolataikban "tartózkodnak az erővel való fenyegetéstől vagy annak alkalmazásától, és nemzetközi vitáikat békés eszközökkel oldják meg". Ugyanakkor leszögezték, hogy ha valamely állam vagy államcsoport Európában fegyveres támadást intéz a szerződés valamely részese vagy részesei ellen, akkor az egyéni és kollektív önvédelem jogának érvényesítéseként egyenként és közösen, minden szükséges eszközzel, a fegyveres erő alkalmazását is beleértve azonnali segítséget nyújtanak a megtámadott államnak vagy államoknak.

Összességében a szerződés inkább volt "a szocialista tábor" Szovjetunióhoz való lojalitását biztosító politikai eszköz, mint a kelet-nyugati katonai konfrontáció eleme. Fennállásának három és fél évtizede alatt a szervezet két fegyveres akciót hajtott végre, mindkét alkalommal a tagállamokon belül: 1956-ban szovjet csapatok verték le a magyar forradalmat, 1968-ban pedig a tagállamok (Romániát kivéve) együttesen katonai intervenciót hajtottak végre Csehszlovákiában.

A Varsói Szerződés sorsát a szocialista világrendszer megrendülése pecsételte meg. A Szovjetunió belső politikai-gazdasági helyzetét a peresztrojkával megreformáló Mihail Gorbacsov a külpolitikában is fordulatot kezdeményezett: az Egyesült Államokkal a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről kötött szerződés keretében hozzájárult a szovjet rakétáknak az NDK és Csehszlovákia területéről történő kivonásába. Megkezdte a kivonulást Afganisztánból, majd 1988. december 17-én azt is bejelentette, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának csökkentése keretében egyoldalú lépésként 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnak ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, egyidejűleg pedig csökkentik a Szovjetunió európai területein lévő haderőket és azok fegyverzetét.

A VSZ 1988-ban még tárgyalásokat kezdett a NATO-val az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről (CFE), az 1990 novemberében aláírt szerződés a korlátozás körét földrajzilag kiterjesztette az Atlanti-óceánig és az Urálig. 1989 júliusában a szervezet bukaresti csúcsértekezlete azonban már elismerte a tagállamoknak azt a jogát, hogy saját politikát valósíthatnak meg - ezzel az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás ideológiai alapját képező Brezsnyev-doktrínát átadták a múltnak. 1990 elején Csehszlovákia és Magyarország gyors és viszonylag zökkenőmentes tárgyalásokon egyezett meg a Szovjetunióval, hogy 1991 közepére mindkét országból kivonják az ott kormányközi megállapodások alapján állomásozó szovjet haderőket. Ezek az egyezmények beleillettek a NATO és a Varsói Szerződés 1990. februári megállapodásába, miszerint a közép-európai övezetben sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem állomásoztathat 195 ezernél több katonát.

1990 júniusában a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó testületének moszkvai ülésén Antall József magyar miniszterelnök konkrét javaslatot terjesztett elő a VSZ katonai szervezetének felszámolására. A találkozó résztvevői végül abban állapodtak meg, hogy a szövetség "egyenlő és szuverén államok szerződésévé alakul, amely demokratikus elvekre épül". A hónap végén a magyar Országgyűlés határozati javaslatot fogadott el, indítványozva: a kormány indítson széles körű tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépés érdekében, s Magyarország addig is szüneteltesse részvételét a VSZ katonai szervezetében.

1990 szeptemberében, kilenc nappal a német egyesítés előtt az NDK elhagyta a Varsói Szerződés Szervezetét, a Szovjetunió pedig ezzel együtt belegyezett abba, hogy négy éven belül hazaszállítja a keletnémet területen állomásozó összes katonáját. Ezután már folyamatosan napirenden szerepelt a VSZ katonai szervezetének feloszlatása, - a katonai szövetség zilált állapotaira jellemző, hogy a november elejére összehívott budapesti csúcstalálkozót szovjet kérésre kellett elhalasztani.

A VSZ megszüntetésében Csehszlovákia és Magyarország járt az élen: 1991. január 16-án a csehszlovák parlament határozatban szólította fel a kormányt, hogy gyorsítsa meg a tárgyalásokat a Varsói Szerződés katonai szervezetének azonnali felszámolásáról, illetve a Varsói Szerződés felmondásáról. A hónap közepén a visegrádi együttműködés tagállamai, Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia külügyminiszterei közös nyilatkozatban szögezték le: érdekeltek abban, hogy a Szovjetunióval folytatott tárgyalások alapján, a dolgok természetes alakulásához igazodva építsék le a Varsói Szerződést. Ha azonban Moszkva továbbra is halogatja a már novemberre tervezett csúcstalálkozó összehívását, akkor Prága, Varsó és Budapest júniusig lezárják a paktum katonai részét.

A Szovjetunió végül 1991. február 12-én bejelentette: április 1-jéig a tagállamok közös megegyezéssel felszámolják a Varsói Szerződés katonai szervezetét, s Moszkva kezdeményezi, hogy a VSZ-tagországok kapcsolatait a jövőben kétoldalú alapokon fejlesszék. A Szovjetunió azt is javasolta, hogy a VSZ-el együtt NATO katonai szervezete is szűnjön meg, amit az atlanti szövetség - arra hivatkozva, hogy senkit sem fenyeget - figyelmen kívül hagyott.

A Varsói Szerződés katonai struktúrájának felszámolásáról szóló határozatot 1991. február 25-én írták alá a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti, soron kívüli ülésén a külügy- és védelmi miniszterek. Az elfogadott dokumentum 1991. március 31-ével hatályon kívül helyezte a katonai együttműködést szabályozó összes szerződést, ennek következtében április 1-jén megszűnt a Varsói Szerződés Szervezetének valamennyi katonai szerve, testülete, intézménye és katonai tevékenysége. 1991 júniusában Magyarország és Csehszlovákia területét elhagyta az utolsó szovjet katona is.

A Varsói Szerződés "békés önfelszámolási" folyamata 1991. július 1-jén, a tagállamok prágai csúcstalálkozóján ért véget: a Politikai Tanácskozó Testület utolsó ülése a tömböt hivatalosan is megszűntnek nyilvánította. A delegációk többségét államfők vezették, a szovjet küldöttség élén azonban Mihail Gorbacsov államfő helyett Gennagyij Janajev alelnök állt, az okmányt magyar részről Antall József miniszterelnök látta el kézjegyével. Nyolc évvel később, 1999. március 12-én a Varsói Szerződés egykori tagállamai közül Csehország, Magyarország és Lengyelország a NATO tagja lett, példájukat 2004 márciusában más kelet-európai volt szocialista országok (Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia, Szlovénia) is követték.