2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nyilvánosságra hozzák a Pentagon iratokat

2011. június 10. 14:46

Június 13-án hétfőn végre teljesen feloldják annak a 7 ezer oldalas jelentésnek a titkosítását, amelynek egyes részleteit már negyven éve kiszivárogtatták. A fiatal katonai elemző által kicsempészett tanulmányrészleteknek akkor súlyos belpolitikai hatásai voltak az Egyesült Államokban.

A tervek szerint június 13-án teljesen hozzáférhetővé teszik a negyven évvel ezelőtt Daniel Ellsberg által kiszivárogtatott Pentagon-jelentést. A nagy botrányt okozó tanulmány (Pentagon Papers) bizonyította, hogy a Johnson-kabinet tudatosan félrevezette az amerikai közvéleményt a vietnami konfliktus ügyében. Ezenfelül a jelentés egyértelműen tanúsította azt a tényt, hogy amerikai vezetés tisztában volt az indokínai háború megnyerhetetlenségével. Az egykoron a RAND vállalat katonai elemzőjeként dolgozó Ellsberg által kicsempészett részleteket 1971. június 13-án kezdte el közölni a The New York Times.

Az amerikai kormányzat kései döntését az egykori kiszivárogtató abszurdnak tartja, mert véleménye szerint a tanulmánynak 1971-ben sem kellett volna titkosnak lennie, mivel a nagy port felverő dokumentum titkosítása inkább belpolitikai, mintsem nemzetbiztonsági okokból történt. Ellsberg az iratok kiszivárogtatása során a 7 ezer oldalas jelentés béketárgyalásokat taglaló részeit tudatosan mellőzte, mert célja a vietnami háború mielőbbi lezárásának elérése volt. Ezeket az Ellsberg által kihagyott fejezeteket viszont már évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozták.

A várokozások szerint a teljes egészében publikussá váló jelentésben olyan, mindeddig titkos részek is olvashatóak lesznek, mint a vietnami háborúval kapcsolatos statisztikai kimutatások, valamint az Egyesült Államok segítségével kiképzett vietnami haderővel foglalkozó fejezet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár