Kovács Béla, a kommunizmus áldozata

Kovács Béla 1908-ban, a Baranya megyei Patacson kisparaszti családba született. Közéleti pályája meglehetősen korán, 1927-ben, 19 éves korában kezdődött, amikor a patacsi képviselőtestület tagja lett, de 1932-től már helyettes bíróként dolgozik a Pécs melletti Mecsekalján. Az országos ügyek iránti fogékonysága és lelkesedése a harmincas évek elején repítette a nagypolitikába, s 1933-ban csatlakozott a Független Kisgazdapárthoz. Politikai karrierje 1941 szeptemberétől ívelt felfelé, amikor a Magyar Parasztszövetség főtitkárává választották. 1944. december 23-tól 1945. november 15-ig a Belügyminisztérium politikai államtitkára, majd az 1945-ben nemzetgyűlési képviselő lett. Egy rövid ideig, 1945. november 15. és 1946. február között a földművelésügyi miniszteri posztot töltötte be. 1945. augusztus 20-án választották meg a kisgazdapárt főtitkárává és a Politikai Bizottság tagjává, 1946. február 23-tól pedig átveszi a pártapparátus irányítását.

A kisgazdapárt alapjait a későbbi földművelésügyi miniszter, Nagyatádi Szabó István rakta le, akinek vezetésével – több pártalapítás után – 1909-ben az Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapárt bontott zászlót. A Tanácsköztársaság bukása utáni első nemzetgyűlési választásokon az Országos Kisgazda- és Földműves Párt néven újjászervezett pártalakulat szerezte a legtöbb mandátumot. A párt 1922-ben fuzionált a Bethlen István vezette Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával. (Egységes Párt) A Bethlen-féle konszolidációs politikával elégedetlen, az egyesüléstől saját pártjuk arculatának elvesztését féltő képviselők 1930-ban megalapították a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Pártot, amely az év végén egyesült az Agrárpárttal, így létrejött a Független Kisgazda Földműves és Polgári Agrárpárt. Miután a különbéke irányába tett puhatolózó tárgyalásai után Eckhardt Tibor már nem tért haza az Egyesült Államokból, a párt rövidesen másik vezérét is elvesztette: Bajcsy-Zsilinszky Endrét 1944-ben a nyilasok előbb letartóztatták, majd kivégezték.

A második világháború utáni első, az 1945-ös nemzetgyűlési választások győztese a Független Kisgazdapárt lett, amely 2 697 262 szavazattal abszolút többséget (57 százalék) vívott ki magának, s ezzel 245 mandátumot szerzett a parlamentben. A választásokat az 1944-ben Szegeden alakult antifasiszta pártszövetség, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front és egyben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai (a kisgazdák mellett a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Paraszt Párt) 99,51%-os eredménnyel nyerték meg. (Az Ideiglenes Nemzetgyűlés pártjai közül a szavazatok alig 1,6 százalékát megkaparintó Polgári Demokrata párt ellenzéki szerepre készülhetett.)

A hazánkban állomásozó szovjet csapatok nyomására a kisgazdák nem alakíthattak önállóan kormányt, hiába jogosította volna erre fel a közel hatvan százalékos, elsöprő erejű felhatalmazás. Az FKGP így kénytelen volt a Magyar Kommunista Párttal, a Szociáldemokrata Párttal és a Nemzeti Parasztpárttal koalícióra lépni. A miniszterelnöki posztot a Független Kisgazdapárt egyik megszervezője, Tildy Zoltán töltötte be, de a kulcspozíciók (Belügyminisztérium, Pénzügyminisztérium) – szintén a szovjetek erőteljes fellépése miatt – a kommunisták kezébe csúszott át. Az 1946. február 1-jén kikiáltott II. Magyar Köztársaság első elnöke Tildy Zoltán (FKGP), a miniszterelnök pedig a szintén kisgazda Nagy Ferenc lett.

A reakciósnak tartott, földalatti fasiszta szervezkedéssel vádolt kisgazdák ellen az egyeduralomra törő kommunisták élén Rákosi Mátyás kiadta a jelszót: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!” A politikai tisztogatás 1946. március 12-én vette kezdetét: a Baloldali Blokk követeléseinek elfogadása után felszólították a kisgazdákat, hogy zárjanak ki húsz nemzetgyűlési képviselőt a pártból. Az ún. szalámitaktika első áldozata így az FKGP lett, de a kizárt tagok Sulyok Dezső vezetésével új pártot alakíthattak Magyar Szabadság Párt néven. Az MKP-nak kapóra jött, hogy 1946. december közepén a biztonsági szervek illegális szervezkedés nyomaira bukkantak: a Magyar Közösség „köztársaság-ellenes összeesküvés” vizsgálatát egy tollvonással kiterjesztették a kisgazdapártra.

A Gerő-Rákosi-féle vezetéssel szembeszegülő, pártja belső életébe beleszólást nem tűrő Kovács Béla egyre jobban csípte a kommunisták szemét. 1947. január 20-án Rákosi és Szakasits Árpád felkereste a miniszterelnököt, akitől Kovács Béla pártfőtitkári pozíciójáról való lemondását, vagy szabadságolását követelték. A nemzetgyűlés mentelmi bizottsága 1947. február 21-én ugyan nem adta ki Kovács Bélát, de a pártközi megegyezés alapján a politikus három nappal később önként jelentkezett az Államvédelmi Osztályon, ahol vallomást tett; másnap este a szovjet hatóságok annak rendje és módja szerint letartóztatták.

Kovács Béla február 20-án a vele bizalmi viszonyt ápoló Nagy Ferencnek saját szerepéről a következőket írta: „Az összeesküvésben nem vettem részt, abban bűnösnek nem érzem magam. Egész életem munkájával kerültem volna szembe, ha a köztársaság, népünk szabadsága, a földreform vagy a demokrácia bármely vívmánya ellen irányuló szervezkedésben részt vettem volna. Sajnálatosnak érzem és mélyen elítélem, hogy pártunk több tagja az összeesküvés felé orientálódott, ahelyett hogy mindannyian azt tették volna, ami a mai helyzetben minden tisztességes szándékú jó magyar kötelessége: képességeiket és politikai lehetőségeiket a demokrácia fenntartás nélküli szolgálatába kellett volna állítaniuk”.

Kovács Bélát a Szovjetunióban húsz évre ítélték. 1953-ig a gulágon raboskodott, majd 1953-ban a moszkvai központi állami börtönbe, a Ljubljankába szállították. A jogellenesen letartóztatott politikust a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége 1955. szeptember 7-i határozata alapján átadták a magyar kormánynak. Kovács Bélát az ÁVH november 22-én a Jászberényhez közeli börtönbe szállította; innen 1956. január 18-án a BM Budapesti Központi Börtönébe vitték, de áprilisban hazatérhetett. Az októberi forradalom után földművelésügyi miniszterként tagja lett a második Nagy Imre-kormánynak, majd november első napjaiban az államminiszteri tisztséget töltötte be.

1957-ben felismerve a régi hatalmi struktúrák átmentési kísérletében rejlő veszélyt, Kovács Béla visszavonult, s a pártelnökségről is lemondott, a konszolidáció folyamatát azonban támogatta. 1958-ban képviselőséget vállalt, de tényleges politikai tevékenységet nem fejtett ki. 1959-ben, hosszan tartó betegség után, 51 éves korában hunyt el. 1989. május 26-án a Szovjet Legfelsőbb Katonai Ügyészség rehabilitálta. Az Országház előtti téren álló bronzszobrát 2002. február 25-én, elhurcolásának 55. évfordulóján avatták fel.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Kádár

• Egész életében dacolt a Kádár-rendszerrel Radics Béla, a gitárkirály
• Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
• Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Negyven éve mutatták be az István, a királyt
• Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
• Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
• Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?