2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elkészült a gödöllői kastély barokk istállója

2010. december 29. 09:15 MTI

Befejezték a gödöllői királyi kastélyban az uniós elnökség számos kiemelt tanácskozásának helyet adó lovarda és barokk istálló átépítését, így a szerződésbe foglalt december 31-ei határidőnél két nappal korábban, már ma sor kerül az átadásra - közölte a kastély ügyvezető-igazgatója.

Gönczi Tibor elmondta: az utolsó simításokkal is elkészültek a gödöllői kastély lovardájában és barokk istállójában, így a tervezettnél kicsit korábban, december 29-én a Külügyminisztérium rendelkezésére bocsátják a megszépült tereket. Hozzátette: végeztek a berendezéssel és a piperetakarítással is, ezért a hatalmas tanácskozótermet, illetve a kiszolgáló helyiségeket karácsony óta a kastély személyzete is már csak steril védőpapucsban látogathatja.

Jelenleg "tesztelik" az EU-tagállamok Magyarországra akkreditált nagykövetei által december 10-én már megismert, rohamtempóban felújított tereket - tette hozzá, hangsúlyozva: az építők, illetve a kastély vezetése részéről minden készen áll a magas rangú vendégek fogadására. Január 3-ától a Külügyminisztérium "veszi kézbe" a megszépült kastélyrészt - ekkortól helyezik el például a dekorációt, s szerelnek be minden egyéb, a rendezvények zavartalan lebonyolításához szükséges eszközt. A lovardát az EU-elnökség első gödöllői tanácskozásának idején, január 13-án próbálják ki "élesben" - közölte az igazgató.

A december 10-i nagyköveti vizit után Gönczi Tibor azt is elmondta, hogy míg a plenáris ülések helyszíne a mindössze 4 hónap alatt átépített, 638 négyzetméteres, egy légterű lovarda lesz, addig a kétoldalú tanácskozásokat abban az 5-6, viszonylag kisméretű teremben folytathatják le az EU-tagországok küldöttei, melyeket kifejezetten erre a célra alakítottak ki. Az igazgató beszélt arról is, hogy a Gizella-szárny földszintjén és félemeletén az uniós országok titkárságai, valamint irodák kapnak helyet.

Az MTI információi szerint a januárban kezdődő EU-elnökségi tanácskozások szüneteiben, illetve a röpke pihenőidőkben igény szerint kulturális programokkal szórakoztatja a vendégeket Gödöllő városa, valamint a kastély vezetése. Elsősorban 15-20 perces kastélybeli attrakciókra, például koncertekre, rövidebb, a barokk színházban sorra kerülő kamaradarabokra számíthatnak az érdeklődők, de ha kérik, akár lovasbemutatóval vagy konflisozással is elő tudnak rukkolni.

A gödöllői királyi kastély a múltban is több alkalommal adott teret magas szintű találkozásoknak. A 20. század második felében hányatott sorsú épületegyüttes felújítása a 80-as, 90-es években kezdődött, de igazi lendületet csak a közelmúltban vett, amikor több mint 3000 négyzetméternyi műemléki területet rekonstruáltak, és a több mint öthektáros parkot is újjávarázsolták - köszönhetően az EU 900 millió forintos támogatásának. A helyi önkormányzat 100 millió forinttal járult hozzá a nagyszabású munkálatokhoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár