2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Eperjesen felújítják a Caraffa-börtönt

2010. december 19. 16:16 MTI

Felújítják az eperjesi Caraffa-börtönt, amely egyike Szlovákia nemzeti kulturális emlékeinek. A műemlék a jövőben regionális, illetve városi kulturális és társadalmi központként fog szolgálni.

A munkák november közepén kezdődtek, s a felújított épület teljes átadását 2012 tavaszára tervezik. A költségek tervezett összege 436 200 euró, amelynek 85 százalékát európai alapokból fedezik. Tíz százalékot az államkassza áll, míg a városi önköltség 39 416 euró. "Az épületben a felújítás után a városi galéria kap helyet, és társasági rendezvények helyszíne lesz. Ugyanakkor a regionális értékeket is ott fogjuk bemutatni különféle kiállítások keretében" - nyilatkozta Iveta Adamová, a városi tanács szóvivője.

A felújítás keretében az épület új tetőt kap, rendbe hozzák a falakat, kicserélik a padlózatot, új fűtést és villanyhálózatot építenek be. Ugyanakkor az épületet rákapcsolják a városi csatorna- és gázvezeték-hálózatra is. Az épületet új, korszerű távközlési technikával is felszerelik.

Peter Kónya helytörténész szerint a Caraffa-börtön Eperjes egyetlen gótikus stílusú világi épülete, amely a 15. és a 16. század fordulóján épült, amikor a város Felső-Magyarország része volt. Hosszú évekig raktárként használták, később fegyvertár és börtön is volt. Egy időben állítólag kínzókamra is volt a pincében. A 20. században levéltár működött a történelmi épületben.

A Caraffa-börtön elnevezés csak a 19. században terjedt el, de a történészek szerint nem sok köze van Antonio Caraffa osztrák császári tábornokhoz, aki 1687-ben mintegy 300 eperjesi polgárt vonatott kínpadra és 24 vezető polgárt és nemest a város piacterén kivégeztetett, hogy vagyonukat elkoboztathassa. Az "eperjesi hóhér" véres és kegyetlen tettét azzal indokolta, hogy az érintett polgárok felkelést terveztek, s állítólag részt vettek az I. Lipót császár elleni összeesküvésben.

Néhány forrás szerint a polgárok egy részét bizonyos ideig a Caraffa-börtönben tartották fogva, amely akkoriban a városi vendéglő része volt, s főleg raktárként használták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár