Így lett Görgei a nemzet árulója

1849 szeptemberének elején a vidini vár tövében, a Duna-parton lévő sátortáborban mintegy ötezer magyarországi menekült gyűlt össze. A török Porta ellenállt ugyan a kiadatásukra irányuló orosz és osztrák kéréseknek, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy szabad mozgásukat gátolva a birodalom belsejébe internálja őket. Az általános hangulatot a csüggedés, a kilátástalanság, a honvágy jellemezte, felütötte fejét a pártoskodás, a vezetők egymást okolták a bukás miatt.

A már három hete itt tartózkodó Kossuthot a levertségéből a Thompson álnéven utazó Carl Frederic Henningsen angol újságíró Vidinbe érkezése mozdította ki, aki a magyar kormány párizsi és londoni megbízottainak, Teleki Lászlónak és Pulszky Ferencnek a leveleit hozta a csizmája talpába rejtve. Ezek júliusban íródtak, akkor, amikor még a nyári hadműveletek részletei nem voltak Nyugat-Európában ismertek. Az angol és a francia politikai körök diplomáciai segítségére ugyan nem lehetett számítani, de Pulszky a magyar ügy iránti élénk érdeklődésről számolt be, ami az orosz beavatkozás miatt egy ország belügyéből jelentős európai kérdéssé lépett elő.

Ezek a hírek voltak azok, amelyek hatására Kossuth 1849. szeptember 12-én megírta a szélesebb nyilvánosságnak szánt úgynevezett vidini levelet, amely műfaját tekintve sokkal inkább memorandum, mint levél. A levél megszólítása, vagy ha úgy jobban teszik a memorandum címe így hangzik: „A követekhez és politikai ágensekhez Angol- és Franciaországban.” Kossuth a szabadságharc bukásának okait vizsgálja és a további küzdelem számára kívánja az új irányt megszabni: „Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által. Ó, hogy ezt megértem, s mégsem szabad meghalnom. Görgeit felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn.”

Kossuth a bukás egyszemélyi felelőseként Görgeit nevezi meg, mintegy azt a látszatot keltve, hogy a nemzet ereje önmagában elegendő lett volna és a későbbiekben is elegendő lenne a küzdelem sikeres megvívásához, ha belső ellenség nem gyengítené. Nyílt levelével tulajdonképpen hivatalos rangra emelte a Görgeivel kapcsolatban már a szabadságharc alatt fel-felbukkanó árulás vádját. A memorandum gyakorlatilag egy ellene szóló vádirat, melyben Kossuth az „áruló” kifejezést gyakran ismételgetve sorolja fel a hibáit. A szó köznapi értelmében – mint aki pénzért vagy egyéb előnyökért paktált volna la ez ellenséggel – nem nevezi árulónak, ugyanakkor a levélnek köszönhetően Görgein hosszú időre rajta maradt az árulás bélyege.

Sajnos a vidini levél eredeti, Kossuth által készített változata nem maradt fenn, a Magyar Országos Levéltárban egy korabeli kéziratos másolatát őrzik. A szöveg végleges változata szeptember 16-án készült el, és Andrássy Gyula, sztambuli magyar követ közvetítésével majd' két hónappal később ért Londonba. Egy ottani osztrák kém november 16-i jelentésében már beszámolt róla... A levél, a benne szereplő vádakkal együtt, hamarosan széles körben ismertté vált. Nyomtatásban elsőként, még 1849-ben Lipcsében jelent meg, német nyelven, majd ez alapján olaszul, svédül, sőt a cenzúra engedélyével Pesten Heckenastnál magyarul is.

A cikk a MOL oldalán

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2021

• A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
• Holländer Margit lágerélményei
• Göring, az élvhajhász náci
• A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
  
• A két Karátsonyi-kastély Beodrán
• A magyar könnyűzene az 1980-as években
• Az indián fogságnaplók üzenete
• Szendrey Júlia világai
• Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén