Régészeti kincsesbánya az ókori postakocsi-állomás
2010. július 19. 09:51 ANSA, MTI
Ókori római "postakocsi-állomást" tártak fel Toscanában. Az Ombrone-folyó közelében, a Via Aurelia mellett emelt komplexumot i.sz. 200 körül építhették, s több évszázadon át nyújtott szállást az utazóknak.
Korábban
Az épületegyüttes mérete, a helyiségek elrendezése, ahogy a folyó és a főútvonal közelsége alapján az olasz régészek arra a következtetésre jutottak, hogy egy, az ókorban igen ismert mansiót, azaz "postakocsi-állomást" fedeztek fel. A Római Birodalomban a mansiókat a központi hatalom tartotta fenn az utak mentén, az egymástól egyenlő távolságra lévő létesítmények római tisztségviselőknek, valamint a hivatalos ügyekben utazóknak voltak hivatottak szállást és ellátást biztosítani.
A most feltárt mansio azonban különleges szerepet tölthetett be, a "postakocsi-állomásról" Plinius, valamint egy másik római író, a Ravennai Anonymus (Anonymus Ravennatis), a Ravennai Kozmográfia című késő ókori földrajzi mű szerzője is említést tesz, akik Mansio ad Umbronem (Ombrone-folyónál lévő "postakocsi-állomásról) írnak, amely a Via Aurelia mellett állt.
A római szerzők szerint szálláson és ellátmányon kívül az adott hely kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtott: kulcsfontosságú szerepet játszott a vízi úton és szárazföldön érkező javak raktározásában és újbóli szétosztásában.
A régészek feltételezéseit alátámasztja a nagyszámú üveg- és kerámiatárgy, vallási ereklye, amelyek a feltárások során napvilágra kerültek: a leletek a Földközi-tenger különböző régióiból, valamint Afrikából származnak. A szakemberek szerint különösen nagy tudományos értéket képvisel a Szerápisz görög-egyiptomi istenséget ábrázoló terrakottaszobor, amely valószínűleg fogadalmi ajándék volt. Feltártak 80 pénzérmét is, amelyek segítségével pontosabban határozhatják meg az épületegyüttes korát.
Szerápisz vagy Szarápisz mesterségen kialakított istenalak a hellénisztikus Egyiptomban, aki Ozirisz, Zeusz és Hádész vonásait egyesíti magában. Görög ruhát viselő szakállas férfiként ábrázolták, fején Nílus-mérővel és az Alvilág uraként, valamint gyógyító istenként tisztelték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap