2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nagy Ramszesz templomát tárták fel Egyiptomban

2010. július 19. 08:20 MTI

Egy Nagy Ramszesz uralkodása alatt, 3300 évvel ezelőtt épült templomot fedezték fel Egyiptomban, Beni-Szuef mellett, egy ókori város feltárása során.

A régészek Hut-neni-niszut (Ehnasija, Hérakleopolisz Megalé) romjait kutatják. A város a Fajjúm-oázis bejáratánál épült. Stratégiai szerepet játszott a térségben - ellenőrzése alatt tartotta a Fajjúm felé vezető utat. Fontos vallási központnak számított - főistene a kos alakban tisztelt Herisef, a folyópartok felvigyázója volt. A városban megkülönböztetett tisztelettel hódoltak Ozirisznek, a halottak urának, akit a mitológia szerint Hut-neni-niszutban koronáztak, csakúgy mint fiát Hóruszt, az istenek királyát.

"A szentélyben felfedeztük II. Ramszesz kartusát, alatta pedig egy domborművet, amely szerint az uralkodó építtetette a templomot Ehnasijában önmaga számára" - hangsúlyozta közleményében Szabri Abdel Aziz, az egyiptomi legfelsőbb régészeti tanács fáraókori részlegének a vezetője.

A feltárások helyszínén előkerültek az i.sz. 4-5. századból származó agyagtéglából emelt építmények, valamint találtak több terrakottaszobrot: ezek a varázsló istennőt, Íziszt, Hórusz anyját, valamint Afroditét, a szépség és szerelem görög istennőjét, és Hóruszt ábrázolják. Előkerültek agyagedények és olajmécsesek is.

II. Ramszesz (Ramszesz Meriamon Uszermaatré Szetepenré) aki i.e.1279-1213 között uralkodott, az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója volt. Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója, aki rendkívül hosszú, 66 éves uralkodása alatt nagyszabású építkezéseket folytatott, hadjáratokat vezetett, de nevéhez fűződik a történelem első fennmaradt békeszerződése is. A Nílus deltájában megalapította új fővárosát, Per-Ramszeszt. Megépült az Abu Szimbel-i két templom, jelentősen bővíttette a karnaki és luxori templomokat, s befejeztette apja, I.Széthi abüdoszi templomát és gurnai halotti templomát. Abüdoszban saját templomot is építtetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár