Türelmetlenség, hatalom, történelem
2010. április 16. 09:11
Korábban
Agrárium és gettóügy
Előadások
Elnököl: Halmos Károly
13:30 Havas Gábor (MTA Szociológiai Kutatóintézet): A romák és az „agrárium”
„Hipotézisem szerint a romák másságának, akár egyediségének, egyik alapmotívuma az agrárium társadalomformáló szerepétől való távolmaradásban keresendő. Az Európában töltött több mint félévezredes periódusban a vándorlás – letelepedés – vándorlás ciklusai követik egymást, míg régiónkban a végleges letelepedés csak a II. világháború utáni időszakban teljesedik be. E folyamat részletes ismerete sok kívánnivalót hagy maga után, ugyanúgy mint az ottomán, illetve az osztrák-magyar impérium irányukban alkalmazott akkulturáló politikáinak összehasonlítása. Az mindenképpen megállapítható, hogy a kontinensen sehol sem tudták vagy kívánták életformájukat, megélhetésüket jelentős méretekben a tulajdon-, a föld-centrikus struktúrákba beleilleszteni.
Nomádnak sem nevezhető életmódjuk, mivel a vándorlás igen, de az állattartás nem jellemezte megélhetésüket, (sporadikusan csak az állatkereskedés jelent meg), márpedig a nomád életformát a víztől és a legelőtől való függőség határozná meg. De a földhöz való spirituális kapcsolódás sem található meg körükben, mint sok vadász és gyűjtögető közösségben, ahol a szent területekhez való viszony identitásuk fontos meghatározója. A területiség tartós hiánya magyarázza az itthoni kisebbségek közötti egyedülálló etnikai megnevezést is, de jövőképükben egy hipotetikus Romanisztán követelése sem jelenik meg komoly formában.”
Az idézet Bíró András Az integráció ára című tanulmányából való. Az utóbbi időben sokan fogalmaztak meg hasonló álláspontot (például Németh György, Ungváry Krisztián). Az előadó azt vizsgálja meg, igazuk van-e!
13:50 Tolmár Bálint (ELTE BTK): A köz(ös)ség határai. Politika, lokalitás és társadalmi konfliktusok az 1945-ös földosztás idején
A falusi társadalmon belüli igazságosabb vagyoni eloszlást célzó 1945-ös földreformot sokan máig a háború utáni időszak – gyakorlatilag egyetlen – felvállalható szociális kezdeményezésének tartják. A reform ugyanakkor politikai igazságtételként is szolgált, tekintve, hogy – a korabeli politikai szemantika ellenfogalmait alapul véve – a „reakciósok” birtokaiból kívánta a „népet” földhöz juttatni. Mivel azonban a földosztó bizottságok tagjait a földigénylők maguk közül választották, a rendelkezések nem annyira az ideológiai vagy pártpolitikai irányelvek mentén, sokkal inkább a falusiak társadalmi percepcióinak szűrőjén keresztül interpretálódtak.
Az előadó egy tiszántúli falu, egykori uradalmi központ példáján azt vizsgálom, miként értelmeződött a társadalmi igazságosság a falusi diskurzusban, s milyen egyéni vagy közösségi stratégiák húzódtak meg a reform végrehajtása során kialakult személyes konfliktusok mögött. Hipotézise szerint a földosztás a gazdasági tőke újraelosztása mellett a politikai tőke eredeti felhalmozását szolgálta: a juttatások megfelelő allokálásával a földosztók saját hatalmi legitimációjukat kívánták megalapozni. Az igénylések elbírálásakor az elfogadások és kizárások diszkurzív gyakorlata pedig a falu társadalmi terének, a község térbeli és szimbolikus határainak újrafogalmazását tette lehetővé.
14:10 Galambos Péter (ELTE BTK): Hatvannyolc és a magyarországi szlovákok
Az előadás egy mai, aktuális problémának az előtörténetéhez szolgál adalékokkal. Az előadó igyekszik bemutatni, hogy a prágai tavasz eseményei, hogyan hatottak Csehszlovákia szlovák részére és ezáltal a magyarországi szlovák kisebbségre, illetve a magyar pártvezetésre. Nemcsak jogi, hanem eszmetörténeti szempontból is igyekszik elemezni a magyarországi szlovákság helyzetét a szocialista Magyarországon.
14:30 Péter Mónika (ME BTK): A miskolci gettóügy
Az 1980-as évek végén mintegy 12 ezerre volt tehető a cigány lakosok száma Miskolcon. Többnyire alacsony színvonalú, hagyományos munkáskolóniákban, valamint a városközpont leromlott bérházaiban éltek. A történelmi városközpont teljesen lepusztult állapotban volt, mivel a beruházások megtervezésekor a lakótelepek felépítését tekintették elsőrangú célnak. Az 1980-as évek végére a városi tanács úgy döntött, hogy felújítja a történelmi városmagot, csakhogy nem illettek már bele az ott élő roma lakosok. Végül úgy döntöttek, hogy kitelepítik őket a város szélére, egy olyan telepre, ahol alacsony komfortfokozatú lakásokat kívántak építeni számukra. A vélemények ezzel kapcsolatban megoszlottak, és óriási sajtóvita alakult ki. Az előadó azt szeretné megmutatni, hogy a városi tanács miképpen igyekezett mindezt interpretálni a miskolci lakosság számára, és mi is volt a – hogy úgy mondjam – valóság.
14:50 Vita
15:20 Konferenciazárás
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.